A British Museum egyik klimatizált termében, ahol a mezopotámiai táblákat savmentes tálcákon, fektetve őrzik, van egy BM 120960 jelzetű agyagtábla. Kicsi, nagyjából akkora, mint egy felnőtt tenyere, és eltört. Csak a bal fele maradt meg. A jobb fele, amelyen a sorok végei álltak, elveszett: valamikor a keletkezése és az előkerülése közötti háromezer évben darabokra tört. A töredék szövege akkád nyelvű, és ékírással írták: ezt a szögletes, ék alakú írást nádtollal nyomták a nedves agyagba. Az akkád volt az ókori Mezopotámia hivatali és irodalmi nyelve. A tábla Kr. e. 1200 körül készült, száz év ide vagy oda, vagyis a babiloni történelem késő kassú vagy korai II. iszini korszakából való. Parfümreceptet tartalmaz.
Olvasási idő: 11 perc
A recept megnevezi a szerzőjét. A neve Tapputi. A címe Belatekallim.
Ez nem apróság. Ez a legkorábbi fennmaradt feljegyzés arról, hogy egy név szerint ismert ember kémiai műveleteket végzett. Nem a legkorábbi női vegyészé, hanem a legkorábbi vegyészé. Tapputi előtt vannak receptek és eljárások, de nincs hozzájuk név. Az egyiptomi orvosi papiruszok gyógyszerkészítményeket tartalmaznak. A sumer táblák sörfőzési utasításokat rögzítenek. Ezek közül a szövegek közül azonban egyik sem nevez meg senkit szerzőként vagy végrehajtóként. Tapputi az első. Ő az első ember az írásos emlékekben, akire név szerint rámutathatunk, és elmondhatjuk: ez a személy lepárlást, szűrést és kivonást végzett. Babilonban végezte. Parfümöt készített. És a mezopotámiai palotarendszerben egy nő számára elérhető egyik legmagasabb adminisztratív címet viselte.
A Belatekallim cím magyarázatra szorul, mert
A Belatekallim cím magyarázatra szorul, mert Tapputi helyzetéről éppannyit elárul, mint a recept a tudásáról. Összetett szó: a „belat” a „bel” női alakja, jelentése úr vagy mester, az „ekallim” pedig az „ekallum” szóból ered, jelentése palota. A Belatekallim nagyjából annyit tesz: „a palota női felügyelője”. Nem tiszteletbeli cím volt, hanem tényleges feladatkör. A palota felügyelője irányította a királyi háztartás gyakorlati működését: az élelmiszer-termelést, a textilgyártást, az olajok és kenőcsök elkészítését, a luxuscikkek raktározását és szétosztását. Az ókori Mezopotámia palotagazdaságában, ahol a királyi háztartás egyszerre volt kormányzat, vállalat és raktár, ez a tisztség tényleges hatalommal járt. A felügyelő az ellátási láncokat irányította. A felügyelő a munkaerőt vezette. A felügyelő döntött arról, mi készül, milyen mennyiségben és milyen minőségben.
Az, hogy Tapputi egyszerre viselte ezt a címet és írt parfümreceptet, nem ellentmondás. Közvetlenül megmutatja, hogyan működött az illatanyag-előállítás a mezopotámiai palotagazdaságban. A parfüm nem puszta cicoma volt, hanem stratégiai árucikk. Az illatos olajok diplomáciai ajándékként, vallási felajánlásként, gyógykezelésként és társadalmi rangjelzőként szolgáltak. A palota hatalmas mennyiségeket fogyasztott. A későbbi századok újasszír királyi levéltárai illatos olajok rendszeres kiosztását jegyzik fel udvaroncoknak, tisztviselőknek és külföldi méltóságoknak, talentumban és minában mérve, vagyis olyan súlyegységekben, amelyek nagyjából harminc kilogrammnak, illetve ötszáz grammnak felelnek meg. Az olajok előállításához szakértelem kellett: tudni kellett, mely növényeket kell beszerezni, hogyan kell feldolgozni őket, milyen alapolajat kell használni, és hogyan lehet az illatanyagokat kivonni és sűríteni. Ez nem konyhai munka volt. Ez palotaméretű ipari kémia volt, és aki vezette, a munka súlyához illő címet viselt.
Martin Levey 1959-ben az Elsevier kiadásában megjelent „Chemistry and Chemical Technology in Ancient Mesopotamia” című tanulmányával az elsők között hívta fel a nyugati kutatók figyelmét a BM 120960 táblára, és mutatta be Tapputit a kémiatörténet jelentős alakjaként. Levey a British Museum és a Pennsylvaniai Egyetem Múzeuma ékírásos tábláinak vizsgálatára építve amellett érvelt, hogy a mezopotámiai vegyészeti technológia sokkal kifinomultabb volt, mint addig általában gondolták, és hogy a Tapputi képviselte parfümkészítő hagyomány egyenes előzménye volt annak a rendszeres kémiai gyakorlatnak, amely később a hellenisztikus és az arab világban kialakult. Nem azt állította, hogy Tapputi valamilyen romantikus, anakronisztikus értelemben „megelőlegezte” a modern kémiát. Azt állította, hogy az általa végzett műveletek, vagyis az illatanyagok lepárlása, szűrése, kivonása és újraegyesítése, a kifejezés bármely észszerű meghatározása szerint kémiai műveletek, és hogy ő a legkorábbi név szerint ismert személy, aki ezeket végezte.
Maga a recept, amennyire a tábla
Maga a recept, amennyire a tábla fennmaradt feléből helyreállítható, illatos ír vagy kenőcs elkészítését írja le. A megmaradt részen felsorolt hozzávalók között virágok szerepelnek (a pontos fajról vita folyik, mert az akkád növénynevek nem mindig feleltethetők meg tisztán a modern rendszertannak), olaj (valószínűleg szezámolaj, a mezopotámiai parfümkészítés szokásos alapolaja), kálmos (illatos nád, Acorus calamus, a hagyományos gyógyászatban ma is használják), cyperus (aromás gyöktörzsű palka, valószínűleg Cyperus rotundus), mirha (a Commiphora fák gyantás váladéka, a Közel-Kelet egyik legősibb és legtöbbet forgalmazott illatanyaga) és balzsam (valószínűleg az Arab-félszigetről vagy Afrika szarváról származó Commiphora- vagy Balsamodendron-gyanta).
Az eljárás, amennyire kiolvasható, ismétlődő feldolgozási ciklusokból áll. Tapputi hevíti az olajat az illatanyagokkal, a keveréket leszűri, hogy eltávolítsa a szilárd maradékot, újabb illatanyagokat ad a leszűrt olajhoz, ismét hevíti, és ismét szűr. A szöveg szerint a kivonás, a szűrés és az újrakivonás többször ismétlődik. A cél mindenki számára világos, aki dolgozott természetes illatanyagokkal: minden ciklus sűríti az illatot. Az első áztatás a legkönnyebben oldódó vegyületeket oldja ki. Ha a már illatos olajat leszűrik, és friss illatanyagot adnak hozzá, az olaj újabb illatanyagokat vesz fel. Az eredmény egyre erősebb és összetettebb illatú olaj.
Elvét tekintve ez enfleurage, ha nem is abban a konkrét formában, amelyet a kifejezés a tizennyolcadik századi francia parfümkészítésben kapott. Attól függően, hogyan értelmezzük a hevítési folyamatot leíró akkád igéket, egyúttal a lepárlás egyik formája is. A tábla kulcsszava egy ige, amelyet Levey és a későbbi asszíriológusok így fordítottak: „lepárolni” vagy „hevítéssel és lecsapatással kivonni”. Ezt az értelmezést nem mindenki fogadja el. Egyes kutatók szerint a leírt művelet az egyszerű kifőzéshez (amikor az illatanyagokat olajban forralják) áll közelebb, mint az igazi lepárláshoz (amikor a folyadékot gőzzé hevítik, majd a gőzt lecsapatva tisztított folyadékot gyűjtenek). A különbség azért számít, mert az igazi lepárlás a lecsapódott folyadék összegyűjtését igényli, ami valamilyen kondenzálóberendezés használatát feltételezi, a kifőzés viszont nem.
A bizonyítékok azért nem egyértelműek, mert a tábla töredékes. Minden sor jobb fele, ahol az eljárási részletek pontosabbak lehettek volna, hiányzik. A fennmaradt szöveg azonban még a legóvatosabb értelmezés szerint is többlépéses kémiai folyamatot ír le, amelyben hevítés, fázisszétválasztás, szűrés és ismételt újrakivonás szerepel. Akár végzett Tapputi szigorú modern értelemben vett lepárlást, akár nem, kémiát művelt. Hőt alkalmazott az anyagok fizikai és kémiai átalakítására, a kívánt termékeket elválasztotta a nem kívánt maradékoktól, és megismételte az eljárást, hogy a végtermék töményebb és jobb legyen. Ez nem főzés. A főzés az ételt alakítja át fogyasztásra. Ez az anyag szándékos alakítása, hogy meghatározott vegyületeket elkülönítsenek és sűrítsenek. Az, hogy ezek a vegyületek véletlenül jó illatúak voltak, nem teszi kevésbé kémiaivá az eljárást.
A táblán van egy második név is. Vagy
A táblán van egy második név is. Pontosabban: volt. A szöveg említ egy munkatársat, egy nőt, akinek a neve részben megsemmisült. Csak a vége maradt meg: „...ninu”. A név eleje, amely a sor letört jobb részében állhatott, elveszett. Többféle rekonstrukciót javasoltak, egyiket sem bizonyossággal. Úgy tűnik, Tapputival együtt dolgozott a szövegben leírt készítményen, talán beosztottként, talán társszerzőként. Teljes nevét sosem fogjuk megtudni. Ő a tudomány történetének első név szerint említett nője, akinek a nevét szó szerint kitörölte az idő.
A BM 120960 töredékessége maga is tanulságos. A tábla nem irodalmi szöveg volt. Nem királyi felirat. Gyakorlati dokumentum volt, recept, olyan szöveg, amely a palota mindennapi munkájában forgott, és amelyről az ókorban senki sem gondolta volna, hogy érdemes megőrizni az utókornak. Hogy egyáltalán fennmaradt, az a kiégetett agyag tartósságának köszönhető. Az ékírásos táblák a papirusszal vagy a pergamennel ellentétben nem rothadnak el. Nem égnek el (a tűz valójában tovább keményíti őket). Eltörnek, elássák őket, elvesznek az összeomlott épületek romjai között, de a darabok fennmaradnak. A BM 120960 azért maradt fenn, mert az agyag fennmarad. Assurbanipal könyvtára Ninivében, a mari, nuzi és ugariti királyi levéltárak, száz mezopotámiai város hivatali iratai mind fennmaradtak, mert a hivatalnokok sárra írtak, a sár pedig szinte elpusztíthatatlan.
A fennmaradás azonban nem azonos az átörökítéssel. A táblát a tizenkilencedik században ásták ki, valószínűleg valamelyik jelentős babiloni lelőhelyen (a pontos származása bizonytalan, ami gyakori gond azoknál a tábláknál, amelyeket a British Museum az asszíriológia első évtizedeiben szerzett meg). Bekerült a múzeum gyűjteményébe. Raktárban hevert. Katalogizálták. Szakemberek olvasták. És évtizedekig az asszíriológia szűk körén kívül senki sem tudott a létezéséről. A kémia története, ahogyan a kémiatörténészek megírták, a görögökkel kezdődött. Démokritosszal, Arisztotelésszel, a hellenisztikus alkimistákkal. Vagy az arabokkal: Jabir ibn Hayyan, al-Razi, al-Kindi. Vagy a legnagyobb jóindulattal az egyiptomiakkal: a névtelen mesterekkel, akiknek receptjeivel az Ebers-papirusz, valamint a leideni és a stockholmi papirusz tele van. Egyik változat sem egy név szerint ismert, parfümöt készítő babiloni nővel kezdődött.
Ezt a mulasztást kezdik pótolni
Ezt a mulasztást a Levey könyve óta eltelt évtizedekben lassan kezdik pótolni. Tapputi szerepel Cathy Cobb és Harold Goldwhite „Creations of Fire: Chemistry's Lively History from Alchemy to the Atomic Age” (2001) című könyvében, amely a világ első feljegyzett vegyészeként azonosítja. Szerepel a Chemical Heritage Foundation (ma: a philadelphiai Science History Institute) idővonalán. Egyre több, a nők tudománytörténetéről szóló népszerű és tudományos műben hivatkoznak rá. Mégis jóval kevésbé ismert, mint kellene, és ennek szerkezeti oka van. A tudománytörténet mint tudományág olyan keretre épült, amely bizonyos hagyományokat (görög, arab, európai) és bizonyos gyakorlattípusokat (elméleti, filozófiai, matematikai) más hagyományokkal és gyakorlattípusokkal (tapasztalati, kézműves, alkalmazott) szemben előnyben részesít. A parfümkészítés alkalmazott kémia. Kézműves tevékenység. Nőkhöz, luxushoz, a testhez kapcsolják. Ezek közül egyik sem segítette a történelem során, hogy a tudománytörténészek komolyan vegyenek egy gyakorlatot.
Az irónia az, hogy amit Tapputi csinált, az felismerhetőbben „kémia”, mint a görög természetfilozófusok tevékenységének nagy része. Arisztotelész az anyag természetéről elmélkedett. Nem párolt le semmit. Démokritosz megalkotta az atomelméletet. Nem szűrt illatos olajat ruhán át. Theophrasztosz, Arisztotelész tanítványa, megírta a szaglásról szóló első rendszeres értekezést, és megfigyeléseinek pontossága figyelemre méltó. De Theophrasztosz megfigyelő és katalogizáló volt. Leírta, hogyan viselkednek az illatok. Azt nem írta le, hogyan kell őket előállítani. Tapputi leírta, hogyan kell előállítani őket. Eljárást adott. Megnevezte az alapanyagait. Meghatározta a műveleteit. Terméket állított elő. Ez kémia olyan értelemben, ahogyan Arisztotelész négy elemről szóló találgatásai nem azok.
Az időszámításunk szerinti nyolcadik és kilencedik század arab alkimistái közül különösen Jabir ibn Hayyan (a latin hagyományban Geber) nevéhez kötik rendszerint a lepárlás „feltalálását”. Jabir leírásai az alembikról, a középkori alkímia szokásos lepárlókészülékéről, valóban a legkorábbi részletes és félreérthetetlen beszámolók a lepárlóeszközökről a fennmaradt írott forrásokban. De a „legkorábbi fennmaradt részletes leírás” nem ugyanaz, mint az „első”. A BM 120960 nagyjából kétezer évvel régebbi Jabir koránál. A benne leírt műveletek, bármilyen eszközzel végezték is őket, illékony aromás vegyületek elválasztását és koncentrálását jelentik hő segítségével. Ha a „lepárlás” szót csak egy meghatározott típusú készüléket használó műveletekre tartjuk fenn (az alembikra, jellegzetes tök alakú forralóedényével és lefelé vezető kondenzálócsövével), akkor Tapputi a szó szoros értelmében talán nem párolt le. De ha a lepárlást funkcionálisan határozzuk meg, vagyis úgy, hogy egy keverék bizonyos vegyületeit hővel elpárologtatjuk, majd összegyűjtjük, akkor a BM 120960 táblán leírt eljárás beletartozik ebbe a meghatározásba. Az elsőbbség kérdése a meghatározástól függ, a meghatározást pedig a történelem során az arab készülék köré húzták meg, nem a babiloni művelet köré.
Van itt egy tágabb szempont is, és
Van itt egy tágabb szempont is, és arról szól, hogy az emberi tudás történetében kinek mit írnak a javára. Tapputi palotatisztviselő volt. A babiloni királyi háztartás aromás anyagainak előállítását irányította. Írástudó volt, vagy olyan írnokokkal dolgozott, akik azok voltak, egy olyan társadalomban, ahol az írástudás speciális szakmai készségnek számított. Olyan címet viselt, a Belatekallimot, amely a palotaigazgatás felső rétegébe emelte. Ő írta, vagy társszerzőként jegyezte azt a szakszöveget, amely az emberi történelem legkorábbi, névvel ismert kémiai műveleteit dokumentálja. Ezt nagyjából 3200 évvel ezelőtt tette.
Ennek a 3200 évnek a legnagyobb részében nem létezett a nyugati történeti emlékezetben. Egy törött agyagtáblán élt, egy múzeumi fiókban. Előkerülése az ékírást olvasó asszíriológusok munkája, a kémiatörténészeké, akik Európán túl is körülnéztek, és egy olyan tudományág lassú, ma is tartó önkorrekciójáé, amely túl sokáig húzta meg túl szűken a saját határait.
A parfüm, amelyet készített, elveszett. Az olaj réges-rég oxidálódott. A virágok porrá lettek, még mielőtt Rómát megalapították volna. A mirha és a balzsam évszázadokkal azelőtt elpárolgott, hogy Európában bárki tudta volna, mi a lepárlás. Ami megmaradt, az a tábla: törött, hiányos, és mégis félreérthetetlen abban, amit elmond. Egy Tapputi nevű nő, aki a palota női felügyelője címet viselte, ismételt lepárlás és szűrés folyamatát írta le, amellyel virágból, olajból, kálmosból, cyperusból, mirhából és balzsamból illatos készítményt lehetett előállítani. Leírta. Valaki agyagba nyomta. Az agyagot kiégették vagy megszárították. Az agyag fennmaradt.
A tábla jobb fele hiányzik. A teljes receptet sosem olvashatjuk el. Sosem tudjuk meg a pontos arányokat, a virág pontos faját, munkatársának teljes nevét. Azt viszont tudjuk, hogy 3200 évvel ezelőtt Babilonban egy palotai címet viselő nő nádtollal feljegyezte a legrégebbi ismert, névvel jegyzett kémiai eljárást. Parfümöt készített.
Azon, hogy az első vegyész parfümőr volt, senkinek sem kell csodálkoznia, aki érti, mit kíván a parfümkészítés. Meghatározott nyersanyagok azonosítását és beszerzését kívánja. Hő alkalmazását a halmazállapot-változásokhoz. Szűrést, hogy a kívánt termékeket elválasszák a nemkívánatos maradékoktól. Az oldhatóság, a koncentráció és az anyagok egymásra hatásának ismeretét. Röviden: mindazt, amit a kémia kíván, az elmélet nélkül. Az elmélet később jött. A görögök adtak hozzá valamennyit. Az arabok többet. Az európaiak rendszerbe foglalták. A gyakorlat azonban, a kémia tényleges művelése, a hevítés, a szűrés, a kivonás és a keverés, azokkal az emberekkel kezdődött, akik jó illatú dolgokat készítettek. Tapputival kezdődött.
A BM 120960 a British Museumban van. Nincs állandó kiállításon. Megtekintéséhez kérni kell a tanulmányi gyűjtemény használatát, ki kell tölteni a megfelelő nyomtatványokat, és egy olvasóteremben ülve kell várni, amíg egy kurátor párnázott tálcán elhozza. Kicsi. Törött. A British Museum nagyjából 130 000 ékírásos táblát számláló gyűjteményének egyik darabja. A kémiatörténet legfontosabb dokumentuma, amelyet szinte senki sem olvasott.
Hét 20%-os extrait de parfum, egy kollekció. A Discovery Set mind a hetet 2 ml-es kiszerelésben kínálja.
