Kr. e. 300 körül egy athéni férfi leült, és megírta az első rendszerező értekezést az illat természetéről. A neve Theophrastus volt. Hatvan-hetven éves lehetett. Arisztotelész Kr. e. 322-es halála vagy távozása óta, vagyis nagyjából két évtizede ő vezette az Arisztotelész alapította iskolát, a Lükeiont. Ekkorra a görög világ legtekintélyesebb természetfilozófusa volt, botanikai, ásványtani, metafizikai és etikai művek, jellemrajzok és a testi érzékekről szóló írások szerzője. A szaglásról írt értekezés görögül Peri Osmon, a latin hagyományban De Odoribus címet viselte. Magyarul: Az illatokról.
11 perc olvasás
Nem hosszú mű. A modern kiadásokban a fordítástól és a formátumtól függően talán harminc-negyven oldal. Nem is filozófiai érvelés Arisztotelész elméleti műveinek módján. Valami ritkább, és a parfümkészítés története szempontjából értékesebb: megfigyelések könyve. Theophrastus megnézte, hogyan viselkednek valójában az illatok a világban, és leírta, amit látott. Az eredmény olyan szöveg, amely huszonhárom évszázaddal előzi meg azokat a felfedezéseket, amelyeket a modern szagláskutatás a magáénak tekint.
Theophrastus Eresosban született, Leszbosz szigetén
Theophrastus Leszbosz szigetén, Eresosban született Kr. e. 371 körül. A dátum hozzávetőleges, ahogy az ókori életrajzi adatoknál megszokott. Először Platón mellett tanult az Akadémián, majd Arisztotelész mellett, akinek végül ő lett a szellemi örököse. Amikor Arisztotelész Kr. e. 322-ben elhagyta Athént, talán a makedón kapcsolatai miatt fenyegető per elől, úgy rendelkezett, hogy Theophrastus legyen az utóda a Lükeion élén. A kinevezés nem puszta cím volt. A Lükeion működő kutatóintézmény volt, és Theophrastus nagyjából harmincöt évig vezette: kibővítette a működési körét, az egész görög világból vonzott tanítványokat, és rendkívül nagy mennyiségű eredeti művet alkotott.
Legismertebb fennmaradt művei a két botanikai értekezés, a Historia Plantarum (Vizsgálódás a növényekről) és a De Causis Plantarum (A növények okairól), amelyek együtt az ókor legátfogóbb és legrendszeresebb növénytanát adják. Ezek a művek tették Theophrastust a botanika megalapítójává, és ezekért nevezik a nyugati tudományos hagyományban „a botanika atyjának”. A botanikai művek azonban, minden fontosságuk ellenére, nem azok a szövegek, amelyekről itt szó van. Az illatokról külön, rövidebb és szűkebb tárgyú mű, amely nem magukkal a növényekkel foglalkozik, hanem a növények és más anyagok egyetlen sajátos tulajdonságával: az illatukkal.
A botanikai művek és Az illatokról kapcsolata tanulságos. Theophrastus nem parfümőr volt. Természettudós volt, a fizikai világ rendszeres megfigyelője, akinek módszere az volt, hogy megfigyeléseket gyűjt, rendez, és mintázatokat keres. A botanikai művek ezt a módszert a növények alaktanára, növekedésére, szaporodására és termesztésére alkalmazzák. Az illatokról ugyanezt a módszert az illat viselkedésére alkalmazza. A megközelítés empirikus, nem elméleti. Theophrastus nem azzal indul, hogy elméletet alkot arról, mi az illat (Arisztotelész már megfogalmazott egyet: a száraz kipárolgások és az orrjárat nedves közegének kölcsönhatását), hogy aztán abból vezesse le a tulajdonságait. A megfigyelésekkel kezd, és hagyja, hogy azok vezessék.
Az első megfigyelés, amely rendkívülivé teszi a szöveget
Az első megfigyelés, amely rendkívülivé teszi a szöveget, a következő: Theophrastus megjegyzi, hogy a különböző virágok a nap különböző szakaszaiban eltérő erősséggel árasztják az illatot. A rózsák szerinte reggel illatosak a legerősebben. Más virágok estére vagy éjszakára válnak illatosabbá. Nem magyarázza meg, miért van ez így. Egyszerűen ténynek jegyzi fel.
Igaza volt. A modern növénybiológia megerősítette, hogy az illékony szerves vegyületek (a virágillatért felelős molekulák) kibocsátása a növény belső óráját követő, cirkadián ritmust mutat. Sok virág akkor fokozza az illékony anyagok kibocsátását, amikor a beporzói aktívak: az éjjeli lepkék beporozta virágok éjszaka, a méhek beporozta virágok reggel bocsátanak ki több illatot. A Theophrastus megfigyelte mintázat valós, a mechanizmust, az illékony anyagok bioszintézisének cirkadián szabályozását azonban a huszadik század végéig nem értették. A legfontosabbak közé tartoznak Natalia Dudareva és a Purdue Egyetemen dolgozó munkatársai tanulmányai, amelyek az 1990-es évek végétől jelentek meg, és kimutatták, hogy a virágillat illékony anyagainak szintéziséért felelős enzimek kifejeződése cirkadián menetrendet követ. Theophrastus nem tudott az enzimekről és a cirkadián génkifejeződésről. Azt tudta, hogy a rózsa reggel illatosabb. A nyugati írásos hagyományban ő jegyezte fel ezt elsőként, és igaza volt.
A második megfigyelés: Theophrastus megjegyzi, hogy a sötét színű virágok illata általában erősebb, mint a világosaké. Ez általánosítás, és mint a biológiai rendszerekről szóló minden általánosításnak, ennek is vannak kivételei. Tendenciaként azonban a modern kutatás megerősítette. A virágszín és az illatintenzitás közötti összefüggést a pigmentek és az illékony vegyületek közös bioszintetikus útjaival hozzák kapcsolatba: ugyanazok az anyagcsere-előanyagok (különösen a sikimát- és a fenilpropanoid-útvonal) táplálják a pigmentképzést és bizonyos illékony aromás vegyületek szintézisét. A sötét színű virágok, amelyek több pigmentet termelnek, gyakran több illékony anyagot is termelnek. Az összefüggés nem kivétel nélküli, de Theophrastus mintázatként ismerte fel, a modern fitokémia pedig megadta a mechanizmust, amely neki hiányzott.
A szöveg a virágok megfigyelésétől az illatmegőrzés technikájáig jut
A szöveg a virágok megfigyeléséről az illatmegőrzés technikájára tér át, és itt teszi Theophrastus a gyakorlat szempontjából legfontosabb megfigyeléseit. Szól a hordozóolajokról: melyik olaj őrzi meg legjobban az illatot, és miért. Megjegyzi, hogy a könnyebb olajok, különösen a mandulaolaj, jobb hordozók a nehezebbeknél. Megfigyeli, hogy az olaj frissessége számít: a régi vagy avas olaj elnyomja az aromás anyag illatát. Szól arról, hogyan áztatják olajba az aromás anyagokat (ezt a technikát Tapputi kétezer évvel korábban gyakorolta Babilonban), és megjegyzi, hogy egyes aromás anyagok könnyebben adják át az illatukat az olajnak, mint mások.
Ezek a megfigyelések csírájában az oldékonyság és az illékonyság elméletét alkotják. Theophrastus a modern kémia szókincse nélkül is értette, hogy az aromás anyagok különböznek abban, milyen könnyen oldódnak olajban, és abban, milyen könnyen párolognak el az oldatból. Értette, hogy a hordozóközeg befolyásolja a végső illatot. Értette, hogy az aromás anyag és a hordozó kölcsönhatása nem passzív, hanem kémiai: az olaj nem egyszerűen tartja az illatot, hanem részt vesz az alakításában. Ez helyes. A modern parfümkészítés számol azzal, hogy az alap (akár olaj, akár alkohol, akár más oldószer) olyan módon hat az aromás vegyületekre, amely befolyásolja a felszabadulásuk sebességét, a stabilitásukat és az észlelt karakterüket. A rózsaabszolú illata más etanolban, mint jojobaolajban, nem azért, mert a rózsa megváltozott, hanem mert az aromás molekulák és az oldószermolekulák kölcsönhatása más. Theophrastus ezt tapasztalati úton tudta. A gyakorlatban megfigyelte, és prózában rögzítette.
Az elegyítésről is szól, arról, hogyan lehet különböző aromás anyagokból összetett illatot keverni. Itt olyan megfigyelést tesz, amely a parfümkészítés lényegére tapint. Megjegyzi, hogy bizonyos aromás anyagok egyesítésekor az eredmény olyan illat, amely különbözik bármelyik összetevőjétől. Az együttesből valami új születik. Az akkord, hogy a modern kifejezést használjuk, emergens tulajdonság. Theophrastus nem használja az „emergens” szót. A jelenséget írja le: ha ezeket a dolgokat összeadjuk, amit érzünk, az nem a részek keveréke, hanem valami más, ami az egyesítés előtt nem létezett. Ez minden összetett parfümkészítés alapvető felismerése, és Theophrastus huszonhárom évszázaddal azelőtt fogalmazta meg, hogy a modern illatipar erre épült volna.
A szöveg olyan kérdést is érint, amelyre a modern szagláskutatás csak mostanában kezdett rendszeresen válaszolni
A szöveg olyan kérdéssel is foglalkozik, amelyre a modern szagláskutatás csak nemrég kezdett rendszeresen válaszolni: miért érzékelik az emberek ugyanazt az illatot különbözőképpen? Theophrastus megjegyzi, hogy az emberek nem egyformán érzékenyek a szagokra, egyeseknek élesebb a szaglásuk, mint másoknak, és hogy ugyanaz az anyag az egyiknek kellemes, a másiknak kellemetlen lehet. Ezt a különbséget nem egyetlen okra vezeti vissza. Többféle lehetőséget mérlegel: az orr fizikai állapotának különbségeit, a szokások és a tapasztalat különbségeit, és azt, amit ma alkati vagy veleszületett tényezőknek neveznénk.
Megint igaza volt. A szaglás genetikai változatossága a modern érzékszervi kutatás egyik legaktívabb területe. Az emberi genom nagyjából négyszáz működőképes szaglóreceptor-gént tartalmaz, és ezek a gének a teljes genom legpolimorfabbjai közé tartoznak, vagyis személyről személyre jelentősen eltérnek. Az egyéneknek különböző működő szaglóreceptor-készletük van, ami azt jelenti, hogy szó szerint különböző molekulákat észlelnek. Leslie Vosshall és a Rockefeller Egyetemen dolgozó munkatársai 2013-ban a Nature folyóiratban közölték mérföldkőnek számító tanulmányukat, amely kimutatta, hogy az emberi szaglóreceptor-repertoár két egyén között nagyjából 30%-ban eltér, vagyis nincs két olyan ember, akinek pontosan ugyanaz lenne a működő szaglóreceptor-készlete. Ennek messzemenő következménye van: nincs két ember, aki pontosan ugyanúgy érezné ugyanazt a parfümöt, mert nincs két embernek pontosan ugyanolyan szaglóberendezése. Amit az egyik ember rózsának érez, az a másiknak másmilyen lehet, vagy egyáltalán nem érzi.
Theophrastus nem tudhatott a szaglóreceptorokról vagy a genetikai polimorfizmusról. De megfigyelte azt a jelenséget, amelyet ezek a mechanizmusok létrehoznak: a különböző emberek ugyanazt az illatot eltérően érzékelik. Ítélkezés nélkül rögzítette ezt, és anélkül, hogy olyan elméleti keretbe kényszerítette volna, amely letudná a kérdést. Egyszerűen megjegyezte, hogy a szaglás egyénenként változik, és a megfigyelést magyarázatra váró empirikus tényként hagyta állni. Huszonhárom évszázad múltán előkerült a magyarázat. A megfigyelés már várt rá.
A szöveg teljes egészében fennmaradt, ami önmagában is figyelemre méltó
A szöveg teljes egészében fennmaradt, ami önmagában is figyelemre méltó. Sok ókori mű, különösen a műszaki és tudományos szövegek, csak töredékekben maradt fenn, későbbi szerzők idézeteiben vagy bizonytalan hűségű középkori másolatokban. Az illatokról sértetlenül jutott el hozzánk a görög kézirati hagyományban. A mértékadó modern kiadás a Loeb Classical Library sorozatban jelent meg, amely a görög szöveg mellett, a szemközti oldalon angol fordítást közöl. Sir Arthur Hort 1916-os fordítását idézik angolul a legtöbbet, bár újabb fordítások és kommentárok is vannak. A nyugati tudósok a reneszánsz óta folyamatosan hozzáférhetnek, amióta humanista kiadók előkerítették és közreadták a görög kéziratokat.
Attól azonban, hogy hozzáférhető, még nem lett híres. Theophrastust a nagyközönség, ha egyáltalán ismeri, „Arisztotelész tanítványaként” vagy a Jellemrajzok szerzőjeként ismeri: ez a szatirikus jellemvázlatokból álló gyűjtemény hatott a nyugati irodalmi hagyományra. Botanikai műveit a tudománytörténészek idézik. Az illatokról című műre az ókori technológia és a szaglás történetének szakirodalmán kívül szinte senki nem hivatkozik. Különös helyet foglal el: alapozó szöveg, amelyet éppen az a terület nem olvasott soha, amelyet megalapozott.
A mellőzés részben a tudományágak határainak véletlene. A parfümkészítés története, ahogy általában írják, gyakorlati szövegekkel, receptekkel és formulákkal kezdődik, nem elméleti vagy megfigyelő értekezésekkel. Az egyiptomi papiruszok, al-Kindi gyűjteménye, Chen Jing négyszáz formulája, a középkori európai fűvészkönyvek: ezek azok a szövegek, amelyek az illatok történetét tárgyaló művekben szerepelnek, mert leírják, hogyan kell elkészíteni valamit. Theophrastus nem írt receptkönyvet. Megfigyeléseket írt le. Nem parfümőr volt. Természettudós volt, aki történetesen az illat működése felé fordította a figyelmét. Szövege bizonyos értelemben a tudomány történetéhez tartozik, nem a parfümkészítés történetéhez, és a két tudományág közti résbe esett: egyik sem tartja a magáénak.
De a rés mesterséges.
De ez a rés mesterséges. Az illat megértése és az illat alkotása közötti különbségtétel a modern tudományági felosztás terméke, nem természetes határ. Vakon dolgozik az a parfümőr, aki nem érti, hogyan változik az illékonyság a hőmérséklettel, hogyan befolyásolják a hordozóolajok a felszabadulás sebességét, hogyan keletkeznek a keverésből új tulajdonságok, és hogyan különbözik az emberek érzékelése. Theophrastus pontosan ezeket a kérdéseket vizsgálta. Nem a modern kémia vagy idegtudomány nyelvén, hanem a tapasztalati megfigyelés nyelvén, amelyen minden tudomány elkezdődik.
Nézzük, mit tartalmaz valójában Az illatokról, modern szavakkal összefoglalva. Tartalma: megfigyelések a virágok illékony anyagainak napszaki ingadozásáról. Megfigyelések a pigmentáció és az illatintenzitás összefüggéséről. Tárgyalás a hordozóolaj kiválasztásáról és az illat minőségére gyakorolt hatásáról. Tárgyalás az oldékonyságról és az áztatásos eljárásokról. Megfigyelések arról, hogyan alakulnak ki új szagtulajdonságok a keverékekben. Tárgyalás az illatérzékelés egyéni különbségeiről. Jegyzetek a hőmérséklet és a páratartalom hatásáról az illat terjedésére. Megfigyelések a növényi anyag frissessége és a kinyert illat minősége közötti kapcsolatról.
E témák mindegyike él a modern illattudományban vagy növénybiológiában. Theophrastus minden megfigyelését megerősítette, pontosította vagy kiegészítette a modern kutatás. A szöveg nem kuriózum. Kiindulópont: az első rendszeres kísérlet arra, hogy választ adjon a kérdésre, hogyan működnek az illatok. Nem arra, hogy „mit jelentenek az illatok?” (ez a filozófia vagy a lélektan kérdése). Nem arra, hogy „melyik illat szép?” (ez az esztétika kérdése). Hanem arra, hogy „hogyan viselkednek az illatok a fizikai világban, és mi határozza meg, hogyan érzékeljük őket?” Ez tudományos kérdés, és Theophrastus volt az első, aki rendszeresen feltette, és leírta a válaszait.
Még egy megfigyelés a szövegben
Még egy megfigyelés érdemel különös figyelmet a szövegben. Theophrastus megjegyzi, hogy az ember szaglása gyengébb, mint sok állaté, de van egy kárpótló előnye: az ember rengeteg különböző szagot képes megkülönböztetni és megjegyezni, mégpedig szándékosan, figyelemmel és válogatással. Megnevezés nélkül az illatismeret képességét írja le, vagyis azt a készséget, hogy képzett figyelmet fordítunk az illat minőségének megkülönböztetésére. Ez nem azonos azzal, hogy valakinek „jó orra” van, azaz kiváló az érzékenysége. Az a képesség ez, hogy egy összetett illatingert alkotóelemeire bontunk, értékeljük a minőséget, emlékezünk és összehasonlítunk. A kodo hagyomány nyelvén, amely tizenöt évszázaddal később Japánban bontakozott ki, ez az illat „hallgatásának” képessége.
Theophrastus kifejezetten emberi képességnek tartotta ezt. Az állatoknak élesebb az orruk, de az ő leírása szerint csak az ember képes az illatok elemzésére. A modern idegtudomány értelmezési keretet ad ehhez a megfigyeléshez: a szaglóhagyma közvetlenül kapcsolódik az orbitofrontális kéreghez és a hippocampushoz, azokhoz az agyterületekhez, amelyek az összetett mintázatfelismerésben, az érzelmi feldolgozásban és az emlékezet kialakításában vesznek részt. A szaglási információ és a magasabb rendű kognitív funkciók összekapcsolódása teszi lehetővé az illatok olyan megkülönböztetését, amelyet a puszta érzékenység nem magyaráz. A kutya több ezerszer kisebb koncentrációban is érzékel egy illatot, mint az ember, de a kutya nem tud parfümöt komponálni. A különbség nem az orrban van, hanem az agyban. Theophrastus ezt már huszonhárom évszázaddal ezelőtt értette, ha a mechanizmust nem is, a megfigyelés szintjén.
Az illatokról. Rövid könyv egy athéni férfitól, aki megnézte, milyen illata van a világnak, és leírta, amit észrevett. A virágok, amelyek óráról órára változtatják az illatukat. A hordozóolajok, amelyek alakítják a végső illatot. A keverékek, amelyekből valami új lesz. Az orrok, amelyek mást éreznek. Mindaz, amit megfigyelt, valós volt. Mindaz, amit feljegyzett, megállta a helyét. Az első könyv az illatról, és ma is az egyik legjobb.
Hét 20%-os extrait de parfum, egy kollekció. A Discovery Set mind a hetet tartalmazza 2 ml-es kiszerelésben.
