Történet Ki találta fel a parfümöt? 4000 év története | PREMIEREPEAU

Ki találta fel a parfümöt? Az őszinte válasz: egyetlen ember, egyetlen civilizáció, egyetlen évszázad sem. A parfüm története nem egyenes vonal a barlangi tűztől az üvegflakonig. Füst, gyanta és alkohol fonata, amely Mezopotámián, Egyiptomon, Perzsián, az arab világon, a reneszánsz Itálián és Dél-Franciaországon át jutott el addig a tárgyig, amelyet ma reggel is a csuklónkra fújunk. Az első név szerint ismert parfümőr nő volt. Az első ipari illatgyár fenyőkérget dolgozott fel, nem virágot. A modern parfümkészítést pedig egy 1868-ban szintetizált anyag, a kumarin indította el, és ennek illata frissen kaszált szénára emlékeztet, nem rózsára. A parfüm eredetéből szinte semmi sem egyezik azzal a történettel, amelyet ismerni vélünk.

11 perc

Tapputi: az első név szerint ismert parfümőr (kb. i. e. 1200)

Az első parfümöt nem feltalálták. Egy Tapputi-Belatekallim nevű nő keverte, szűrte és párolta le. Neve egy mezopotámiai ékírásos táblán maradt fenn, amelyet i. e. 1200 körülre datálnak. Nem a peremen dolgozó mesterember volt. A Belatekallim cím jelentése „a palota felügyelője”: egy asszír király udvartartását vezette, és a parfümkészítés hatalmának egyik kifejezése volt.

Fennmaradt receptje a királynak készült illatos kenőcsöt ír le, amelyhez virágot, olajat, kálmost, palkát, mirhát és balzsamot használt. A módszer pontossága megdöbbentő: az alapanyagokat vízzel és más oldószerekkel keverte, a folyadékot lepárolta, a terméket pedig többször átszűrte. Ez nem találgatás és nem rituális füstölés, hanem kémiai eljárás, amelyet időszámításunk kezdete előtt tizenhárom évszázaddal jegyeztek le. Ugyanabban az udvartartásban egy másik nő, Ninu is parfümőrként dolgozott Tapputi mellett (teljes neve részben elveszett a sérült táblán).

Itt nem az elsőbbség számít, nem az az állítás, hogy Mezopotámia Egyiptom vagy Ciprus előtt „feltalálta” a parfümöt. A feljegyzés számít. Az emberiség történetének nagy részében az illatok készítői név nélkül maradtak. Tapputi neve megmaradt, és vele annak bizonyítéka is, hogy a lepárlást és az oldószeres extrakciót több mint háromezer éve gyakorolták.

Az ókori Egyiptom és a kyphi: az illat mint liturgia

Az ókori egyiptomi parfümhagyomány mélyebbre nyúlik, mint bármelyik fennmaradt recept. A kyphi, az összetett templomi füstölő, amely Egyiptom jellegzetes aromás készítménye lett, először az V. és VI. dinasztia piramisszövegeiben szerepel, nagyjából i. e. 2400 és 2300 között. Az első receptet, amely kilenc mézben főzött hozzávalót sorol fel, az Ebers-papirusz őrzi i. e. 1500 körülről. A Ptolemaiosz-korban (i. e. 305 és 30 között) Edfu és Philae templomainak falába már teljes recepteket véstek, pontos mennyiségekkel és előállítási módszerekkel.

A parfümkészítés legrégebbi kinyerési módszere, az enfleurage, szinte eltűnt. Néhány művelője még megmaradt.

A parfüm története egy városon minden másiknál többször halad át. Grasse még áll. Alig.

A philaei felirat a hozzávalókat gyógyszerészeti formula pontosságával sorolja fel: mazsola, bor, oázisbor (valószínűleg datolyából), méz, tömjén, mirha, boróka, fenyőmag, palka és aspalathos, egyebek mellett. A hozzávalókat nem egyszerre keverték össze, hanem egyenként adták hozzá, miközben rituális szövegeket olvastak fel. A kyphi egyszerre volt gyógyszer, liturgia és kémia, ugyanabban a mozdulatban.

A templomi napirend a naphoz igazodott. Hajnalban tömjén égett. Délben mirha. Naplementekor kyphi. Naponta három tűz, mindegyik a fény szögéhez igazodott. Plutarkhosz, aki az i. sz. első században írt, megerősítette, hogy a kyphit italként is itták: ettől remélték a test megtisztulását és a nyugodt, élénk álmokkal teli alvást. Az illat a fáraók Egyiptomában nem dísz volt. Levegőbe emelt teológia volt.

Az egyiptomiak a tömjént és a mirhát ugyanazokból az arábiai és Afrika szarva környéki kereskedelmi hálózatokból szerezték, amelyek később a Tömjénút forgalmát táplálták. Idősebb Plinius a Naturalis Historia című művében (i. sz. 77) megjegyezte, hogy a rómaiak becslések szerint évente 3000 tonna tömjént égettek templomokban és temetéseken. Dél-Arábia egész gazdasága, királyságai és építészete az aromás gyantára épült.

A legrégebbi parfümgyár: Pyrgos, Ciprus

2003-ban Maria Rosaria Belgiorno olasz régész befejezte a Pyrgos-Mavroraki ásatásait Ciprus déli partján, és előkerült az, ami a valaha talált legrégebbi parfümgyárnak tűnik. A lelőhely i. e. 2000 körülről származik: nyolc évszázaddal régebbi Tapputi táblájánál, és egy évezreddel az edfui feliratoknál.

A létesítmény nem házi műhely volt, hanem ipari üzem: medencék, tölcsérek, speciális edények és olyan felszerelés, amely szervezett gyártásra utal, nem egyedi keverésre. A maradványok kémiai elemzése a pollen- és magvizsgálatokkal együtt azonosította az alapanyagokat: az alap olívaolaj volt, az illatanyagok pedig a helyi ciprusi flórából származtak: levendula, mirtusz, rozmaring, ánizs és babér. A lelőhelyen tizennégy különböző parfümöt azonosítottak.

Ez a legrégebbi parfüm, amelyet a régészet ismer, és nagy tételben gyártották. A gyár vezetőjének neve nem maradt fenn, sem tábla, sem felirat nem őrzi, de négyezer éve a keleti Mediterráneumban folyó kereskedelemre gyártott illatot. Ciprus szigetéről kapta a nevét a parfümkészítés egész chypre családja, és ez a kapcsolat a bronzkortól a mai illatosztályozásig ér.

Arab alkimisták és a lepárlás feltalálása

A parfüm története az i. sz. kilencedik században, Bagdadban vesz fordulatot: arab alkimisták megoldottak egy problémát, amely évezredekig korlátozta a parfümkészítést, azt, hogyan lehet kinyerni egy növény illékony illatanyagát úgy, hogy se füstben ne pusztuljon el, se zsírban ne fulladjon meg.

A válasz a lepárlás volt. Az alapmű Al-Kindi Kitab Kimiya al-'Itr wa-l-Tas'idat című könyve, „A parfüm és a lepárlások kémiájának könyve”. Szerzője Abu Yusuf Ya'qub ibn Ishaq al-Kindi iraki polihisztor, aki i. sz. 870 után halt meg. A kézirat 107 parfümreceptet tartalmaz három csoportban: lepárlással előállított aromás vizek, illatos olajok és kenőcsök, valamint összetett parfümök. Ez a történelem első rendszerezett parfümkészítési kézikönyve, az illat szakácskönyve, amely módszer szerint épül fel, nem alkalom szerint.

Al-Kindi műve a bor lepárlásának egyik legkorábbi ismert említését is tartalmazza, és ezzel a parfümkészítést az alkoholkémia tágabb fejlődéséhez köti. Csaknem kortársa, Jabir ibn Hayyan (Geber) tökéletesítette az alembikot, amely a nagyüzemi lepárlást lehetővé tette. A technológia az iszlám világon át nyugat felé terjedt: Bagdadból Damaszkuszba, Kairóba, Córdobába, végül a középkori Európa kolostoraiba és udvaraiba.

Az arab alkimisták nem pusztán módszert adtak a parfümkészítésnek, hanem közeget. A lepárlás előtt az illat füsthöz, zsírhoz vagy viaszhoz kötődött. Utána vízben, alkoholban, sűrített illóolajban is utazhatott. A rózsavíz, e forradalom jellegzetes terméke, ma is a világ legszélesebb körben használt aromás vize: isszák, fújják, bőrre kenik, ételbe keverik, halottakra szórják. A legrégebbi parfümök égtek. Az újak folytak.

A hagyományt megalapozó anyagok, a sáfrány, az oud, a rózsa és a pézsma, ma is meghatározzák a Közel-Kelet illatszókincsét, és a modern parfümkészítés legdrágább alapanyagai közé tartoznak. Amikor kidolgoztuk az Insuline Safrine illatot, e régi alapanyagok egyikére építettük: a sáfrányra, száraz, fémes melegségével. A folytonosság nem díszítés. Ezek az anyagok négyezer év emberi figyelmét hordozzák molekulaszerkezetükben.

Catherine de Medici, az illatosított kesztyűk és Grasse felemelkedése

1533-ban a tizennégy éves firenzei nemeslány, Medici Katalin feleségül ment a későbbi II. Henrik francia királyhoz. Magával hozta személyes parfümőrét, Renato Biancót, akit Franciaországban René le Florentin néven ismertek. Biancót a firenzei Santa Maria Novella gyógyszertárában nevelték a szerzetesek, ott tanulta meg az illatok és a bőrápoló készítmények összeállítását. Laboratóriumot rendezett be Párizsban, amelyet titkos folyosó kötött össze Katalin lakosztályával. Ez a részlet később mérgezési híreszteléseket táplált, bár ezeket ma is kevés bizonyíték támasztja alá.

Katalin hozzájárulása a parfüm történetéhez nem kémiai, hanem kulturális volt. Népszerűvé tette az illatosított, bőrből készült kesztyűt a francia udvarban, és ezzel keresletet teremtett, amely egy egész várost alakított át. Grasse, ez a középkori provence-i város, a tizenkettedik század óta cserzőközpont volt. Az ott gyártott bőr kiváló volt. A szaga nem. Jean de Galimard, egy grasse-i cserző, egy pár illatosított kesztyűt ajánlott fel Katalinnak, és a divat elterjedt az arisztokrácia körében.

1614-re XIII. Lajos király hivatalosan elismert egy új céhet: a gantiers-parfumeurs (kesztyűkészítő parfümőrök) céhét. A grasse-i bőripar azonban végül hanyatlásnak indult, adók és Nizza versenye miatt. A parfümőrök viszont maradtak. A provence-i dombok mikroklímája, vagyis az enyhe telek, a hosszú nyarak és a meszes talaj, ideálisnak bizonyult rózsa, jázmin, levendula, narancsvirág és vadon növő mimóza termesztésére. A tizennyolcadik századra Grasse a bőrről a virágokra váltott, és megszerezte a címet, amelyet ma is visel: a világ parfümfővárosa.

Grasse előtt Európa legismertebb illata a Magyar királyné vize volt: borpárlattal lepárolt rozmaring, amelyet állítólag 1370 körül készítettek Erzsébet magyar királynénak. Három évszázadon át ez volt az uralkodó európai parfüm. A kölnivíz, a friss, citrusos és fűszernövényes formula, amely a tizennyolcadik század elején jelent meg, végül kiszorította. A Magyar királyné vizétől a grasse-i jázminabszolúig vezető út azonban nagyobb váltást jelez: az egyszerű gyógynövényes párlatoktól az összetett, többjegyes kompozíciókig. Az első parfüm füst volt. A második gyógyszer. A harmadik végre művészet.

A szintetikus forradalom: amikor a kémia felváltotta a virágokat

1874. április 10-én Wilhelm Haarmann német vegyész szabadalmat nyújtott be a vanillin fenyőkéreg-vegyületekből való előállítására. Hat évvel korábban, 1868-ban William Henry Perkin angol vegyész szintetizálta a kumarint, azt a molekulát, amely a tonkabab és a frissen kaszált fű édes, szénaszerű illatáért felel. Ez a két dátum zárja közre a szintetikus parfümkészítés születését: azt a pillanatot, amikor az illat kiszabadult a mezőről, és belépett a laboratóriumba.

A következmények óriásiak voltak. A szintézis előtt a parfüm minden cseppje a szüreten, az időjáráson, a talajon és a kézi extrakción múlt. Egy kilogramm rózsaabszolúhoz nagyjából 3500 kilogramm rózsaszirom kellett. Egy gramm taifi rózsaolajhoz tízezer szirom. A természetes pézsma a pézsmaszarvasból származott, amelyet egyetlen mirigyért öltek meg. A kínálat véges, drága és gyakran kegyetlen volt.

A szintézis egyszerre változtatta meg a gazdasági feltételeket és az anyagválasztékot. Haarmann a németországi Holzmindenben megalapította a világ első szintetikus illatanyag-gyárát, amely ma is működik, bár már más tulajdonos kezében. A kumarin 1882-ben jelent meg a parfümökben: egy új fougère kompozícióban használták, és ez teljesen új illatcsaládot teremtett. 1889-re a szintetikus kumarin és vanillin bevett eszköz volt.

A szintetikus korszak nem váltotta fel a természetes alapanyagokat, hanem újraértelmezte őket. Ha a parfümőr 4000 szintetikus molekulához fér hozzá a rózsa, a tömjén, a neroli és az oud természetes kivonatai mellett, az alkotói paletta regionális nyelvjárásból világnyelvvé bővül. A modern parfümkészítés nem tisztán természetes, és nem is tisztán szintetikus. Kétnyelvű.

A modern parfümipar számokban

A globális parfümpiac értékét 2025-ben nagyjából 55 milliárd dollárra becsülték, az átlagos éves növekedés pedig 2031-ig várhatóan 5% és 8% között alakul. A felső szegmens, vagyis az 50 dollár feletti áron kapható parfümök, a teljes piaci érték nagyjából 65%-át adja, és ez nő a leggyorsabban, mert a vásárlók a niche, a kézműves és az alapanyagközpontú kompozíciókat kedvelik.

Ezek a számok 4000 év útját mutatják Tapputi királyi kenőcsétől a globális iparig, de a mögöttük álló emberi késztetés nem változott. Továbbra is azt szeretnénk, hogy a körülöttünk lévő levegőnek jelentése legyen. Továbbra is a rózsához, a tömjénhez és a pézsmához nyúlunk: ugyanazok az anyagok ezek, amelyeket az egyiptomiak hajnalban égettek, amelyeket Al-Kindi a kilencedik századi Bagdadban lepárolt, és amelyeket egy grasse-i gazda 1742-ben hajnalban szedett.

Változott az edény: a parázstartótól a lepárlóüstön át a szórófejes flakonig. Változott a kémia: a nyers áztatástól a precíz szintézisig. Változott a kereskedelem: a királyi adótól a globális ellátási láncig. A mozdulat azonban, hogy valami illatosat közel hozunk a testhez, a bőrhöz, a lélegzethez, régebbi az írásnál. A parfümöt nem találták fel. Minden civilizáció, amelynek volt tüze és virága, felismerte benne azt, amire az embernek szüksége van.

Ha végig szeretné követni ezt a szálat, az ókori sáfránytól és rózsától a modern, bőrközeli parfümkészítésig, a Discovery Set hét különböző kompozíciót tartalmaz, és mindet egyszerre kipróbálhatja a bőrén. Kezdje ezzel.

Az egyiptomi templomokban égetett tömjén ma is ugyanazokon az ománi dombokon terem. Szent füstje 4000 év parfümkészítését köti össze. A füst, amely sosem aludt ki.

A tonkabab adta a parfümkészítésnek az első szintetikus molekulát: a kumarint. Maga a bab élelmiszerként tilos, a bőrön viszont legális. Tiltott, szeretett és mindenütt jelen van.

Gyakori kérdések

Ki találta fel a parfümöt?

Egyetlen ember sem találta fel a parfümöt. A legkorábbi név szerint ismert parfümőr Tapputi-Belatekallim, egy mezopotámiai palotafelügyelő, akit egy i. e. 1200 körüli ékírásos tábla említ. Lepárlással és szűréssel készített illatos kenőcsöket az asszír királynak. A ciprusi régészeti leletek azonban a szervezett parfümgyártást nagyjából i. e. 2000-re keltezik, vagyis nyolc évszázaddal korábbra.

Melyik a világ legrégebbi parfümje?

A legrégebbi ismert parfümöket a ciprusi Pyrgos-Mavrorakiban működő ipari komplexumban állították elő, nagyjából i. e. 2000-ben. Maria Rosaria Belgiorno olasz régész tizennégy különböző parfümöt azonosított a lelőhelyen. Ezek olívaolajból, levendulából, mirtuszból, rozmaringból és más helyi növényekből készültek. A vegyi maradványok elemzése megerősítette a leleteket.

Viseltek parfümöt az ókori egyiptomiak?

Az ókori egyiptomiak sokat használtak illatokat, de nem a testükre fújt parfümként. Az illat fő formája náluk a kyphi volt, egy összetett füstölő, amelyet a templomokban naponta háromszor égettek. Illatos olajokat és kenőcsöket is a testükre vittek. A tömjén, a mirha és a lótusz központi alapanyag volt. Az illat Egyiptomban egyszerre volt kozmetikai, gyógyászati és szent.

Ki volt Al-Kindi, és mivel járult hozzá a parfümkészítéshez?

Al-Kindi (i. sz. 801-től 873-ig) iraki polihisztor volt. Ő írta A parfüm és a lepárlások kémiájának könyvét, amely módszer szerint rendezett 107 parfümreceptet tartalmaz: aromás vizek, illatos olajok és összetett parfümök. Ez az első rendszerezett parfümkészítési kézikönyv, és az alkohollepárlás egyik legkorábbi dokumentált említését is tartalmazza.

Hogyan lett Grasse a világ parfümfővárosa?

Grasse, a provence-i város, eredetileg bőrcserző központ volt. A tizenhatodik században a cserzők illatosítani kezdték a kesztyűiket, hogy elfedjék a szagot. Medici Katalin népszerűsítette az illatos kesztyűt a francia udvarban. Amikor a bőripar a tizenhetedik században hanyatlásnak indult, a parfümőrök maradtak, és felfedezték, hogy a helyi éghajlat ideális a rózsa, a jázmin és a levendula termesztésére.

Mi volt az első szintetikus parfümalapanyag?

A kumarint William Henry Perkin szintetizálta 1868-ban, és az első szintetikus illatmolekulának tartják. Frissen kaszált széna és tonkabab illatú. Először 1882-ben használták parfümben, és ez elindította a fougère családot. A szintetikus vanillin 1874-ben következett, Wilhelm Haarmann szabadalmaztatta.

Mi a kyphi?

A kyphi (egyiptomiul: kapet) összetett füstölő, amelyet az ókori egyiptomi templomokban használtak. A receptek eltérnek, de gyakori összetevői a tömjén, a mirha, a mazsola, a bor, a méz, a boróka és a fenyőmag. Napnyugtakor égették a napi templomi rituálé részeként, és gyógyitalként is fogyasztották, amelyről azt hitték, hogy elősegíti az alvást, és élénk álmokat hoz.

Mikor használtak először parfümöt Európában?

A legkorábbi európai alkoholalapú parfüm a Magyar királyné vize, rozmaringból és borpárlatból készült illatos víz, amelyet állítólag 1370 körül készítettek Erzsébet magyar királyné számára. Előtte az európaiak illatos fűszernövényeket, illatgömböket és füstölőt használtak. A kölnivíz, egy citrusos-gyógynövényes formula, a tizennyolcadik század elején jelent meg, és a grasse-i parfümkészítés felemelkedéséig a meghatározó európai illatforma maradt.