Grasse Grasse: a parfüm világfővárosa belülről | PREMIEREPEAU

A grasse-i parfüm nem a virágokkal kezdődött, hanem az állatbőrök bűzével. A tizenhatodik században ez a Côte d'Azur felett fekvő dombváros cserzőközpont volt, Provence egyik legjobbja és egyik legrosszabb szagú helye. A cserzők kecske- és juhbőrt áztattak vizelettel és tölgyfakéreggel teli kádakban. A szag megtöltötte a szűk utcákat, beszivárgott a mészkőfalakba, megtapadt a ruhákon. Aztán valakinek eszébe jutott a gondolat, amely egy egész régió gazdaságtörténetét új irányba terelte: mi lenne, ha illatosítanánk a cserzett bőrt?

15 perc

Az 1530 körül feltett kérdésből illatoskesztyű-kereskedelem lett. Elbűvölte a francia udvart, két évszázadig fennálló céhet hívott életre, végül pedig teljesen kiszorította azt az iparágat, amelyből született. Grasse abbahagyta a bőrgyártást, a parfümkészítést soha. Ma a Pays de Grasse évente több mint 1,5 milliárd euró árbevételt ér el a parfüm- és ízanyaggyártásból, ami Franciaország teljes kibocsátásának közel fele, és mintegy 70 vállalatnál közel 5000 embert foglalkoztat. A virágföldek azonban, amelyek egykor párját ritkítóvá tették a várost, eltűnnek a beton alatt. Ami megmaradt, az vitatott terep: néhány tucat hektárnyi termesztett virág, egy UNESCO-felvétel, egy földrajzi jelzés és vita arról, hogy a terroir a virágoknál is annyit számít-e, mint a bornál.

A bőrtől az illatos kesztyűig: a kezdetek (1530 és 1791 között)

Grasse cserzőipara több évszázaddal régebbi a parfümiparánál. A késő középkorra a város Provence-ban és azon túl is finom bőráruk szállítójaként szerzett hírnevet. A gond a szag volt. A cserzett bőrön megmaradt a feldolgozás szaga: csípős, ammóniás bűz, amelyet semennyi szellőztetés sem tüntetett el teljesen. A kesztyűknél, amelyek közvetlenül az arisztokraták kezéhez simultak, ez a gond különösen égetővé vált.

A megoldás Olaszországból jött. Amikor Medici Katalin 1533-ban a későbbi francia király, II. Henrik felesége lett, magával hozta a firenzei szokásokat, köztük az illatos kesztyűk divatját. A szokás elterjedt az udvarban, majd leszivárgott a vidéki nemességhez. A grasse-i cserzők, akiket már amúgy is vadon növő aromás növények (levendula, mirtusz, masztixfa, cassie) vettek körül, virágokat kezdtek állati zsírban macerálni, hogy illatos pomádékat készítsenek, amelyeket aztán a bőrbe dolgoztak.

A két mesterség házassága jövedelmezőbbnek bizonyult, mint bármelyik külön. 1614-re a cserzők már úgy nevezték magukat, hogy gantiers-parfumeurs, vagyis kesztyűkészítő parfümőrök. 1656-ban a céh királyi oklevelet kapott: Les statuts des maîtres gantiers parfumeurs. XIV. Lajos idején a grasse-i kesztyű az udvar fizetőeszköze volt: diplomaták ajándékozták egymásnak, a kegy és a rang jele volt. A céh a francia forradalomig fennmaradt, amikor 1791-ben a Le Chapelier-törvény feloszlatta az összes szakmai testületet.

Addigra a parfümkészítés már lehagyta a bőripart. A cserzőműhelyek a növekvő adók és a verseny miatt hanyatlottak. A parfümőrök maradtak. Az alapanyag a küszöbükön volt, és a környező dombokon egyre bővült a behozott, meghonosított virágok választéka. A kesztyűk feledésbe merültek. Az illat megmaradt.

A mikroklíma, amely iparágat épített

Grasse mintegy 350 méteres tengerszint feletti magasságban fekszik az Előalpok déli lejtőin, a Földközi-tenger partjától nagyjából 20 kilométerre, a szárazföld belsejében. Erre a fekvésre épül minden. A közbeeső dombok védik a tengerparti sós permettől. Bőven kap napsütést, évente több mint 300 napon, a magasság pedig meleg nappalokká és hűvös éjszakákká szelídíti. A mészkőtalaj jól vezeti el a vizet. Az 1860-ban ásott, a Siagne folyóból táplálkozó öntözőcsatorna a száraz nyarakon is megbízhatóan ellátja vízzel.

Ma a legtöbb grasse-i alapanyagot vízgőzzel vagy CO2-vel vonják ki, nem zsírral. Hogyan működnek az eljárások, és melyik mit őriz meg.

Grasse tökélyre fejlesztette az enfleurage-t, vagyis a jázminszirmok zsírba nyomását. Az eljárás szinte kihalt. Maroknyi szakember tartja életben.

Enyhe mediterrán meleg a perzselő tengerparti hőség nélkül, fagyveszély nélkül, ásványokban gazdag talaj, elegendő víz: ilyen feltételek között az aromás növények szokatlanul magas koncentrációban halmoznak fel illóolajat. A hőmérséklet-ingadozás mérsékelt marad: nincsenek olyan szélsőségek, amelyek stresszreakciót váltanának ki, és megváltoztathatnák a növények kémiáját, de a nappali és az éjszakai hőmérséklet közötti különbség elég nagy ahhoz, hogy a virágok illékony vegyületeket termeljenek és tartsanak vissza, ahelyett hogy gyorsan kiengednék őket a forró, álló levegőbe.

A térség parfümőrei és termelői a szőlészetből kölcsönzött terroir fogalmával magyarázzák, miért ad mást ugyanaz a faj, ha máshol termesztik. A Marokkóban vagy Törökországban ültetett rózsa is Rosa centifolia, illatprofilja azonban eltolódik. A grasse-i centifoliát következetesen mézes, harmatos, enyhén zöld jellegűnek írják le, ami megkülönbözteti az alacsonyabban vagy melegebb éghajlaton termesztett rózsák melegebb, szárazabb profiljától. Hogy ez botanikai terroir vagy kulturális narratíva, az vitatható. A kémiai elemzések azonban alátámasztják: a citronellol és a geraniol aránya, a damaszcenon koncentrációja, a nyomokban jelen lévő vegyületek, amelyek egy természetes kivonat aromás „udvarát” alkotják, mérhetően eltérnek a grasse-i anyag és az ugyanabból a kultivárból Egyiptomban vagy Indiában termesztett anyag között.

A mikroklíma ritka fajgazdagságot is lehetővé tesz. A jázmin, a tubarózsa, az ibolya, a mimóza, a neroli (a keserű narancs fájából) és a levendula mind megterem ugyanazon a kis területen. A Földön kevés más helyen termeszthető egyszerre ennyiféle parfümipari minőségű virág. Ez a sűrűség tette lehetővé, hogy Grasse egyetlen alapanyag szállítója mellett a kivonás és a komponálás egész ökoszisztémája legyen.

A virágföldek: mi terem, mikor és hogyan

Grasse két uralkodó virága a májusi rózsa (Rosa centifolia) és a jázmin (Jasminum grandiflorum). Minden más mellékszereplő. A mellékszereplők azonban rangosak.

A tubarózsáról külön is érdemes szólni. Alsó-Provence-ba 1632-ben Théophile Minuti atya hozta be, és az esemény elég jelentősnek számított ahhoz, hogy a dátumot feljegyezzék. A Mexikóból származó növény alkalmazkodott a grasse-i mikroklímához, és a helyi parfümkészítés egyik alapanyaga lett. A jázmin nagyjából ugyanebben az időben Olaszországon és Indián keresztül jutott el ide. Az ausztráliai eredetű mimóza olyan alaposan meghonosodott Franciaország délkeleti részén, hogy ma a térség jelképének számít. E virágok egyike sem őshonos Grasse-ban. Ha azonban ebbe a talajba és erre a fényre ültetik őket, mindegyik olyan kivonatot ad, amelyet a parfümőrök meg tudnak különböztetni a máshol termesztett azonos faj kivonatától.

Az éves betakarítási ciklus

Grasse-ban a parfümnaptár szinte egész évben tart, és ez a város szerkezeti előnyének része. Amikor az egyik virág szezonja véget ér, a másiké elkezdődik.

Januártól márciusig a mimóza puha sárga zuhatagokban virágzik a domboldalakon. Az ágakat levágják, és concrète lesz belőlük. Áprilisban kinyílnak az első narancsvirágok, a neroliolaj és a narancsvirág-abszolú alapanyaga. Május közepén aztán a centifolia rózsák nyílnak ki.

A rózsaszüret az év érzelmi középpontja. Négy-hat hétig zajlik, csúcspontja május 15. és 25. között van. A szedők hajnalban dolgoznak, mielőtt a nap felmelegíti a szirmokat, és elpárologtatja az illóolajokat. Minden tő szezononként a körülményektől függően 300 és 700 gramm virágot ad. A virágokat még a szedés napján el kell juttatni a kivonó üzembe, mert délutánra a rózsaszirom illatanyagának mérhető része már elvész. A térség legnagyobb gazdasága, a Mul család üzeme hét hektáron termeszt centifoliát, és évente nagyjából 50 tonna rózsát állít elő. Ez soknak hangzik, amíg meg nem nézzük a hozamot: nagyjából 1000 kilogramm sziromból lesz 1 kilogramm abszolú.

A nyár rövid szünetet hoz, aztán augusztusban kinyílik a jázmin. A jázminszüret októberig folytatódik, és a ritmus még megterhelőbb. A Jasminum grandiflorum éjszaka nyílik, és a hajnal előtti órákban bocsátja ki az illékony vegyületek legnagyobb koncentrációját. A szedők pirkadattól délig dolgoznak, kézzel gyűjtik az apró fehér virágokat, mert nincs olyan gép, amely elég kíméletes volna. Egy szedő naponta 10 000 és 15 000 virágot szed le. Egy kilogramm abszolúhoz nagyjából 800 kilogramm virág kell, vagyis körülbelül 6,4 millió virágfej. Egy kilogramm grasse-i jázminabszolú több mint 50 000 euróba kerül.

A jázmin után a ciklus elcsendesedik. Az ibolyaleveleket ősszel és tavasszal gyűjtik. A levendulát a magasabban fekvő hátországban, az arrière-pays-ben nyáron vágják. A ritmust azonban a két pillér, a rózsa és a jázmin szabja meg. Aki lekési az időablakot, egy teljes évet várhat.

Ez köti össze a grasse-i alapanyagot azzal, ami végül a bőrre jut. A PREMIEREPEAU-nál a Rose Monotone erre a kapcsolatra épül: a centifolia rózsa harmatos, zöld jellege adja az illat gerincét, nem díszítő mellékszál. A virág terroirja kiérezhető a formulában.

A hanyatlás: beton, szintetikus anyagok és külföldre költözés

Az 1940-es években a Pays de Grasse évente 5000 tonna virágot takarított be. A 2000-es évek elejére a termelés 30 tonna alá zuhant. Ma 40 tonna körül mozog. A hektárok ugyanezt mutatják: a 19. és a 20. század fordulóján 700 hektárnyi termesztett parfümvirág volt, ma 40 és 50 hektár közötti terület maradt.

A hanyatlást három, egyszerre ható erő okozta.

Ingatlanpiac. Az 1960-as és 1970-es évek azúrparti ingatlanbumja miatt a grasse-i föld villateleknek többet ért, mint virágmezőnek. Egy hektár mezőgazdasági föld a térségben nagyjából 150 000 euróért kel el. Ha építési területté minősítik át, ugyanez a hektár tízszer annyit ér. A már amúgy is szűk haszonkulccsal küzdő termelők olyan ajánlatokat kaptak, amelyeket racionálisan nem utasíthattak vissza. Lakónegyedek váltották fel a rózsateraszokat. A parfümházaknak egyenletes ellátás kellett, ezért máshol néztek szét.

Szintetikus anyagok. A huszadik század második felében sorra jelentek meg a szintetikus illatmolekulák. Áruk töredékéért közelítették meg a természetes virágkivonatokat, egyes felhasználásokban pedig el is érték őket. A Hedione (metil-dihidrojazmonát) a jázmin sugárzó, szétáradó jellegét kilogrammonként 20 és 50 dollárért adta vissza, szemben a grasse-i abszolú 50 000 dollárjával. A feniletil-alkohol a rózsa édes fejjegyét hozta. A linalool és a geraniol a szerkezetet töltötte ki. A tömegpiaci parfümkészítésnek már nem kellett grasse-i virág. A régi hagyományban képzett grasse-i parfümőrökre viszont szüksége volt, a nyersanyag azonban bármelyik vegyi üzemből jöhetett.

Külföldre költözés. Amit a szintetikus anyagok nem tudtak pótolni, azt olcsóbb termőtájak kínálták alacsonyabb áron. Bulgária, Törökország, Marokkó, Egyiptom, India, Tunézia: mindegyik alacsonyabb munkaerőköltséget, nagyobb területet és néhol kiváló minőséget kínált. Az erősen indolos egyiptomi jázmin gyorsan talált vevőre. A török és a bolgár Rosa damascena adta a világ rózsapiacának nagy részét. Ugyanazt a fajt termesztették melegebb éghajlaton, olcsóbb munkaerővel, olyan áron, amelyet Grasse meg sem közelíthetett. Az 1990-es évekre a termelés külföldre költözése gyakorlatilag befejeződött. Grasse megtartotta laboratóriumait, parfümőreit, vállalati központjait. A mezők máshol voltak.

UNESCO, a földrajzi jelzés és a védelem jelentése

2018. november 28-án a Pays de Grasse parfümhöz kapcsolódó tudását felvette az UNESCO az emberiség szellemi kulturális örökségének reprezentatív listájára. A felvétel három különálló tudásterületre terjed ki: a parfümnövények termesztésére, a természetes nyersanyagok ismeretére és feldolgozására, valamint a parfümkomponálás művészetére. Tízévnyi lobbizás eredménye volt, és legalábbis jelképesen sokat számított, mert Grasse tudását nem ipari értékként, hanem megőrzésre méltó kulturális gyakorlatként mutatta be.

Két évvel később, 2020 novemberében az INPI (a francia Nemzeti Iparjogvédelmi Intézet) jóváhagyta az Absolue Pays de Grasse földrajzi jelzést. Ez kézzelfoghatóbb volt az UNESCO-felvételnél. Kimondta, hogy a „Pays de Grasse” jelzést viselő abszolúk alapanyagát az Alpes-Maritimes, a Var vagy az Alpes-de-Haute-Provence megyében kell termeszteni, betakarítani és kivonni. Kezdetben hét vállalat kapta meg a földrajzi jelzést, ezek adták a térség parfümnövény-feldolgozóinak nagyjából 90%-át.

A város a földkérdésben is lépett. Grasse felülvizsgált helyi városrendezési tervet (Plan Local d'Urbanisme) fogadott el, amely közel 100 hektár földet (egy részét már beépítették, más részét jövőbeli építkezésre szánták) újra mezőgazdasági területté minősített. Rendkívüli lépés volt ez egy olyan térségben, ahol a földárak az építkezést ösztönzik. Gyakorlatilag befagyasztotta a beépítést ezeken a telkeken, és megnyitotta őket a virágtermesztés előtt. Más kérdés, hogy lesz-e, aki megműveli őket. Kevés a munkaerő. A virágtermesztés gazdaságossága Franciaországban továbbra is kegyetlen. A jogi keret viszont már megvan.

A védelem azonban nem újjáélesztés. Az UNESCO-felvétel nem ültet virágot. A földrajzi jelzés a minőséget tanúsítja, keresletet viszont nem tud gyártani. Az övezeti átsorolás teret teremt, gazdákat nem. Ezek az eszközök együtt azt mondják ki, hogy Grasse parfümkészítési öröksége a piaci áránál többet ér, és hogy annak tudása, hogyan kell hajnalban májusi rózsát termeszteni, szüretelni és kivonni a Cannes feletti dombokon, továbbadásra érdemes a következő nemzedéknek, még ha a világpiacnak nincs is feltétlenül szüksége rá.

Miért ilyen drága a grasse-i abszolú

A grasse-i jázminabszolú ára nagyjából 50 000 euró kilogrammonként. A leggyakoribb kereskedelmi alternatíva, az egyiptomi jázminabszolú kilogrammja körülbelül 4900 euró. Az arány nagyjából 10:1. Mivel magyarázható a különbség?

A válasz egy része a szűkösség gazdaságtana. A Pays de Grasse térségben csak néhány tucat hektár jázmint művelnek, és szinte a teljes termést két-három nagy luxusház köti le szerződéssel. A kínálat szerkezetileg korlátozott. Ha egy anyagot szinte teljes egészében lefoglalnak, még mielőtt leszedik, a maradék ára meredeken emelkedik.

A válasz másik része a minőség, amely mérhető, nem csupán állítás. A francia grandiflorum jázminból olyan abszolú készül, amelyről a parfümőrök így beszélnek: „hihetetlen átlátszóság anélkül, hogy a természetes anyag mélysége elveszne”. Az édes, fülledt sűrűség felé hajló indiai jázminhoz és az erőteljesen indolos egyiptomihoz képest a grasse-i jázmin a középső regisztert foglalja el: fényes, pontos, zöld árnyalattal, amely a melegebb éghajlatú változatokból hiányzik. A gázkromatográfiás elemzés igazolja, hogy a benzil-acetát, a linalool, az indol és a metil-jazmonát aránya eltér az egyes eredetek között, bár hogy e különbségeket ki mennyire érzi, az gyakorlat kérdése.

A válasz harmadik része a származás, ugyanaz az erő, amely miatt egy burgundi pinot noirért ötször annyit kérnek, mint egy chileiért, még ha a vakkóstolók tétováznak is. Grasse mögött 500 év parfümtörténet áll. Maga a név, a specifikációs lapra nyomtatva, jelzi a formulát összeállító parfümőrnek és a végső ügyfélnek, hogy az összetevő onnan származik, ahol a parfümkészítés megszületett. Ennek a jelzésnek a kémiától független pénzbeli értéke van. Puszta márkaépítésnek minősíteni cinikus lenne. Ugyanilyen cinikus volna úgy tenni, mintha ez magyarázná a teljes árkülönbséget.

Az őszinte válasz az, hogy mindhárom erő egyszerre hat: a korlátozott kínálat, a kimutathatóan eltérő kémia és az évszázadok alatt felhalmozott kulturális tőke. A grasse-i jázmint választó parfümőr mindegyikért egyszerre fizet.

Ami megmaradt

Ha ma végigsétálunk Grasse-on, a parfümipar infrastruktúrája mindenütt ott van. A Musée International de la Parfumerie 5000 év illattörténetét dokumentálja. A történelmi gyárak, köztük néhány tizennyolcadik századi, ma is működnek, bár sok közülük a formulázásra és az ízanyaggyártásra állt át. Az 1970-es évektől egyre bővülő élelmiszer-aromagyártás ma a térség termelésének több mint felét adja.

A mezőket nehezebb megtalálni. Ha elhagyjuk a körforgalmakat és az új lakónegyedeket, a hátországban járunk, ahol az utak elkeskenyednek, és a mészkő átüt a talajon. Ott, a szétszórt teraszokon, amelyek megmenekültek az ingatlanboomtól, centifólia rózsabokrok és jázmincserjék sorait gondozza maroknyi gazdálkodó család, azok, akik úgy döntöttek, nem adnak el. A grasse-i virágokról szóló cikkekben mindig ugyanazok a nevek szerepelnek, mert alig maradt név.

A kérdés az, hogy Grasse lehet-e egyszerre a kulturális örökség része és működő termelőközpont. Az örökségvédelem hajlamos megkövesíteni: a formát megőrzi, a funkciót elsorvasztja. A védett hektár termelő nélkül csak park. Fennáll a veszély, hogy Grasse saját egykori mesterségének emlékművévé válik: olyan hellyé, ahol a turisták a májusi rózsáról tanulnak, miközben a tényleges májusi rózsát Marokkóban termesztik.

Vannak azonban ellentétes irányú jelek is. A felülvizsgált övezeti terv 100 hektárt szabadított fel. A termelés 30-ról 40 tonnára kúszott fel. A termelők új nemzedéke ültetni kezdett. A nagy luxusházak tudják, hogy marketingjük a grasse-i eredettörténetre épül, ezért hosszú távú szerződéseket kötöttek, amelyek a piaci árnál magasabb árat garantálnak. Grasse nem tér vissza az 5000 tonnához. Az a világ elmúlt. De ha a Pays de Grasse térség fenn tudja tartani mostani virágföldjeit, ki tudja képezni a kivonással foglalkozó szakemberek új nemzedékét, és meg tudja őrizni a láncot a talajtól az abszolún át a formuláig, akkor olyan hely marad, ahol a parfümöt nem behozzák, hanem termesztik. Ahol a virág és az illat viszonya nem metafora, hanem logisztikai feladat, amelyet minden májusban hajnalban megoldanak.

A PREMIEREPEAU-nál ez a kapcsolat számít. Minden kompozíció a származás kérdésével indul, nem marketingként, hanem anyagi tényként. A Discovery Set azt adja megszagolni, mi történik, ha az alapanyagok forrásának megválasztása alkotói döntés, nem puszta beszerzés. Hét parfüm, mindegyik gerincét olyan alapanyagok adják, amelyek eredete egy helyhez, egy évszakhoz, meghatározott kezekhez köthető.

A jázmin Grasse uralkodó virága. Egy kilogrammhoz nyolcezer virág kell, amelyet hajnal előtt szednek le, és egy órán belül feldolgoznak. A jázmin számtana.

Az osmanthust, amelynek virágából sárgabarack illatú abszolú készül, néha Ázsia jázminjának nevezik. Grasse nem termeszti. Kína igen. A virág, amelyet Grasse nem tud termeszteni.

Gyakori kérdések

Miért nevezik Grasse-t a világ parfümfővárosának?

Grasse öt évszázad alatt érdemelte ki a címet. Az út az 1530-as években illatosított bőrkesztyűkkel kezdődött, az 1656-ban oklevelet kapott gantiers-parfumeurs céhhel folytatódott, és oda vezetett, hogy a város a tizenkilencedik századra a francia természetes alapanyag-kivonás központja lett. Ma a Pays de Grasse térség körülbelül 70 vállalata több mint 1,5 milliárd euró éves parfümipari bevételt termel, ez Franciaország teljes termelésének nagyjából fele.

Milyen virágokat termesztenek Grasse-ban parfümhöz?

A fő virágok a májusi rózsa (Rosa centifolia) és a jázmin (Jasminum grandiflorum). A térségben tubarózsát, ibolyát, mimózát, nerolit (a keserűnarancs virágából) és levendulát is termesztenek. A mikroklíma (enyhe mediterrán meleg, mészkőtalaj, hegyekből érkező öntözővíz) lehetővé teszi, hogy egyetlen területen ilyen szokatlanul sokféle, parfümkészítésre alkalmas faj nőjön.

Mikor van a rózsaszüret Grasse-ban?

A Rosa centifolia, vagyis a májusi rózsa, május közepétől június elejéig, négy-hat hétig virágzik. A szüret csúcsa május 15. és 25. közé esik. A virágokat hajnalban, kézzel szedik, mielőtt a nap felmelegítené a szirmokat, és elpárologtatná az illóolajat. Egy tő egy szezonban 300 és 700 gramm közötti szirmot ad, 1 kilogramm rózsaabszolúhoz pedig nagyjából 1000 kilogramm szirom kell.

Csökken a grasse-i parfümtermelés?

Igen, drámaian, bár a közelmúltban stabilizálódás jelei látszanak. A virágtermelés az 1940-es évek évi 5000 tonnájáról a 2000-es évek elejére 30 tonna alá esett. A megművelt hektárok száma 700-ról nagyjából 40 és 50 közötti értékre csökkent. A visszaesést az ingatlannyomás, a szintetikus alternatívák és a termesztés olcsóbb vidékekre költözése okozta. A termelés azóta kissé helyreállt, körülbelül 40 tonnára nőtt. Ebben a luxusházak hosszú távú szerződései és az önkormányzati övezeti reform segített, amely 100 hektárt szabadított fel mezőgazdasági használatra.

Mit jelent, hogy Grasse felkerült az UNESCO szellemi kulturális örökségi listájára?

2018 novemberében az UNESCO „a Pays de Grasse parfümhöz kapcsolódó szakértelme” címmel vette fel a bejegyzést az emberiség szellemi kulturális örökségének reprezentatív listájára. A bejegyzés három területre terjed ki: a parfümnövények termesztését, a természetes nyersanyagok feldolgozását és a parfümkompozíció művészetét. Olyan tudást ismer el, amelyet évszázadokon át informálisan adtak tovább, elsősorban a parfümműhelyekben folyó tanoncképzés útján.

Miért olyan drága a grasse-i jázmin?

A grasse-i jázminabszolú ára körülbelül 50 000 euró kilogrammonként, nagyjából tízszerese az egyiptomi jázminabszolú árának. Három ok adódik össze: a rendkívüli szűkösség (csak néhány tucat hektár maradt, szinte mindet kizárólagos szerződés köti), a mérhetően eltérő kémiai összetétel (nagyobb áttetszőség és jellegzetes zöld oldal), valamint a származás öt évszázad alatt felhalmozott presztízse. Egy kilogramm előállításához nagyjából 800 kilogramm kézzel szedett virág kell, vagyis körülbelül 6,4 millió virág, amelyet hajnal előtt szednek le.

Mi az „Absolue Pays de Grasse” földrajzi jelzés?

A francia INPI 2020 novemberében hagyta jóvá. Oltalom alatt álló földrajzi jelzés, amely garantálja, hogy a jelzést viselő abszolúk virágait az Alpes-Maritimes, a Var vagy az Alpes-de-Haute-Provence megye valamelyikében termesztették és szedték, és ott is vonták ki belőlük az illatanyagot. Hét tanúsított vállalat birtokolja, ők a térség parfümnövény-feldolgozóinak mintegy 90%-át képviselik. Úgy működik, mint a borok eredetmegjelölése: jogi garancia az eredetre és az eljárásra.

Meg lehet látogatni a grasse-i virágföldeket?

Egyes gazdaságok a szüreti időszakban fogadnak látogatókat, főként májusban (rózsa) és augusztustól októberig (jázmin). A Musée International de la Parfumerie Grasse-ban állandó gyűjteményeket és időszaki kiállításokat kínál. Több kivonással foglalkozó vállalat vezetett látogatást tart a történelmi gyárában. A működő virágföldekre általában korlátozott a belépés, hogy védjék a termést, de a környező domboldalakról virágzáskor rá lehet látni a megművelt teraszokra.