A tudatlanságnak van egy fajtája, amely nem az információ hiányában, hanem a bőségében virágzik. A kivonási eljárások szókincse ennek iskolapéldája. A szavak léteznek. Ott vannak a beszállítói katalógusokban, az összetevőlistákon, a szakmai kiadványokban, és azoknak a márkáknak a lelkendező szövegeiben, amelyek sosem jártak lepárlóban. Abszolú, concrète, rezinoid, tinktúra, illóolaj, CO2-kivonat: a kifejezések szabadon keringenek, felcserélhetően használják őket azok, akiknek jobban kellene tudniuk, rendszeresen összekeverik azok, akik valóban jobban tudják, helyesen pedig szinte senki sem határozza meg őket.
Olvasási idő: 10 perc
Ez nem szőrszálhasogatás. Ha a parfümőr rózsaabszolúért nyúl, és rózsaillóolajat kap, megváltozik a kompozíció. Ha a beszerzési osztály benzoerezinoidot rendel, és tinktúrát kap, eltolódik a koncentráció, az oldékonyság, a viselkedés a szagolócsíkon, a tartósság a bőrön, minden. A szókincs nem dísz, hanem működő eszköz. Minden szó egy meghatározott anyagot jelöl, amelyet meghatározott eljárással állítanak elő, és amely meghatározott molekulacsoportot tartalmaz. Ez a csoport néha gyökeresen eltér ugyanannak a nyersanyagnak minden más kivonatától.
Ez az írás a pontosságot próbálja visszaadni egy szókincsnek, amely elvesztette a sajátját.
Illóolaj: amit a gőz elvihet
A legrégebbi és legismertebb kivonási módszer a vízgőz-desztilláció, amely a Dioszkuridész első századi De Materia Medica című művében leírt eljárásokból fejlődött ki, és amelyet a nyolcadik században olyan arab alkimisták tökéletesítettek, mint Jabir ibn Hayyan. A terméke az illóolaj. Az elv elég egyszerű ahhoz, hogy egy gyereknek is el lehessen magyarázni, és elég bonyolult ahhoz, hogy egy vegyészt egy életre lekössön.
A növényi anyagot (virágot, levelet, fakérget, gyökeret, magot) lepárlóba teszik. A gőz átáramlik rajta vagy fölötte. A hő feltöri azokat a sejtszerkezeteket, amelyek a növény illékony szerves vegyületeit tartalmazzák, és ezek a vegyületek, mivel illékonyak, a gőzbe párolognak. A kevert gőz hűtőbe jut, lehűl, és cseppfolyósodik. Mivel az aromás molekulák többsége nem elegyedik a vízzel, a párlat két fázisra válik szét: az illóolaj a hidrolát fölött úszik (vagy ritka esetben alatta ül le).
A kulcsszó az illékony. A vízgőz-desztilláció olyan szűrő, amelyet a fizika szab meg: csak azok a molekulák teszik meg az utat, amelyeknek a gőz hőmérsékletén (légköri nyomáson nagyjából 100 °C) elegendő a gőznyomásuk. Minden más a lepárolt növényi maradékban marad. Az illóolaj tehát szelektív portré, nem teljes kép. A növény aromaprofiljának könnyű, nagyon illékony frakcióját ragadja meg, a nehezebb molekulákat, a viaszokat, a pigmenteket, a nagy szeszkviterpéneket és sok laktont pedig a lepárlóban hagyja.
Ezért más a rózsaillóolaj (a szakmában rose otto) illata, mint a rózsaabszolú illata. Nem kicsit. Alapvetően. A rose otto illatát a citronellol, a geraniol, a nerol és egy sor monoterpén-alkohol uralja, amelyek könnyűek, frissek, felső tartományukban szinte zöldek. Gyönyörű illat. De nem a teljes rózsa. Több száz nehezebb molekula, amely a virág mély, mézes, animális, szinte kábító karakteréhez járul hozzá, sosem jut el a hűtőig. Túl nehezek. A gőz nem tudja elvinni őket.
Az illóolajokat az is meghatározza, amit nem tartalmaznak: nincs bennük viasz, növényi pigment, sem nem illékony maradék. Folyékonyak, mozgékonyak, összetételük viszonylag tiszta. Ezért könnyű velük formulát készíteni, de aromás teljességük korlátozott.
Concrète: a viaszos egész
Ahhoz, hogy megragadjuk, amit a gőz nem visz el, más módszer kell. Az oldószeres extrakció illékony szerves oldószert használ, korábban petrolétert, ma leggyakrabban hexánt, hogy közvetlenül a friss növényi anyagból oldja ki az aromás összetevőket.
Az eljárás friss virágokkal vagy levelekkel kezdődik, amelyeket extraktorok sorába tesznek. A hexán ismételten átmossa az anyagot, és mindent kiold, amit csak tud: illékony aromás anyagokat, félig illékony aromás anyagokat, nem illékony viaszokat, növényi pigmenteket, zsírsavakat, nagy terpéneket, kumarinokat, laktonokat. A hexánt ezután csökkentett nyomáson elpárologtatják, és ami marad, az a concrète.
A concrète nem folyadék. Viaszos, félszilárd massza, gyakran sötét színű: sötétzöld az ibolyalevélnél, sötétnarancs a jázminnál, sárgásbarna a rózsánál. Tartalmazza a növény teljes kivonható aromaprofilját, a vízgőz-desztillációhoz túl nehéz több száz molekulát is, de jelentős mennyiségben tartalmaz nem aromás anyagot is: kutikulaviaszokat, paraffinokat, zsírsavakat, klorofillt. Ezek az összetevők szagtalanok vagy közel azok, de a concrète tömegének jelentős részét teszik ki, néha harminc-ötven százalékát.
Ezért a concrète aromás gazdagsága ellenére nem használható közvetlenül a parfümkészítésben. A viaszok miatt rosszul oldódik az etanolban, amely az illatok szokásos oldószere. Zavarossá teszi az oldatokat, kiválik a formulákból, és általában rosszul viselkedik. A concrète köztes termék: gazdagabb az illóolajnál, de túl nyers a közvetlen használatra.
Az értéke abban áll, hogy állomás az abszolú felé.
Abszolú: a finomított kivonat
Az abszolú alapanyaga a concrète. Az eljárás elvben egyszerű, a gyakorlatban pontosságot követel.
A concrète-et többször átmossák meleg etanollal. Az etanol az illékony és félig illékony aromás molekulákat könnyen oldja, a viaszokat viszont rosszul, különösen alacsony hőmérsékleten. A mosás után az etanolos oldatot lehűtik, jellemzően mínusz tíz vagy mínusz húsz Celsius-fokra, így a viaszok kicsapódnak. A viaszos csapadékot kiszűrik, az etanolt vákuumban elpárologtatják. Ami marad, az az abszolú: viszkózus, rendkívül aromás, sötét színű folyadék, az eredeti növényi anyag legteljesebb aromás kivonata, amelyet oldószeres módszerekkel el lehet érni.
Az abszolú tartalmazza azokat a molekulákat, amelyeket az illóolaj megragad, és sok olyat is, amelyet nem. Benne vannak a nehezebb szeszkviterpének és diterpének, a nitrogéntartalmú vegyületek, például az indol (a jázmin karakterének kulcsa), a laktonok, a kumarinok és azok a nyomnyi vegyületek, amelyek az illóolajban túl kis mennyiségben vannak ahhoz, hogy kimutathatók legyenek, az orr mégis érzékeli őket. Joggal mondható, hogy ennél közelebb a kémia nem tud jutni az élő növény illatához.
Az abszolú azonban (és ezt még a tapasztalt parfümőrök is néha szem elől tévesztik) nem tiszta anyag, és nem mentes a műtermékektől. Az etanolos mosás a viaszok többségét eltávolítja, de nem mindet. Oldószer-maradványok nyomai megmaradhatnak. Maga az eljárás is kémiai változásokat idézhet elő: egyes molekulák lebomlanak vagy átrendeződnek a hosszú etanolos érintkezés, a bepárlás hője vagy a hűtési ciklus során. A jázminabszolú elképesztően hű az élő virághoz, de nem azonos vele. Semmi sem az.
A concrète és az abszolú közötti különbség a gyakorlatban rendkívül sokat számít. Ha egy beszállító listáján „rózsa-concrète” és „rózsaabszolú” szerepel, az nem ugyanannak az anyagnak két neve. Eltér a viasztartalmuk, az oldékonyságuk, az aromaprofiljuk, az áruk és a felhasználásuk. Összekeverésük nem szemantikai hiba. Formulázási hiba.
Rezinoid: a száraz kivonás
A terminológia tovább töredezik, amikor a kiindulási anyag a friss növényi szövetről száraz váladékra vált: gyantára, balzsamra, mézgára, szárított fakéregre, szárított gyökérre.
A rezinoid száraz anyag oldószeres extrakciójával készül. Az oldószerek ugyanazok (hexán, etanol vagy más illékony szerves oldószer), de a kiindulási anyag alapvetően más, mint a concrète-hez használt friss virág. A gyanták már koncentráltak, már részben oxidálódtak, kémiailag már eltérnek az élő szövettől. Nagy arányban tartalmaznak gyantasavakat, észtereket, terpénpolimereket és más nehéz molekulákat.
Az eredmény jellemzően viszkózus, sötét, rendkívül aromás anyag. Benzoerezinoid. Labdanumrezinoid. Mirharezinoid. Opoponaxrezinoid. Az alapjegyek bevett anyagai: fixálnak, mélységet és melegséget adnak.
A rezinoid és az abszolú összetévesztése érthető, de megbocsáthatatlan. Mindkettő oldószeres kivonat. A rezinoid azonban száraz anyagból származik, és jellemzően további etanolos mosás nélkül használják közvetlenül, az abszolú viszont concrète-ből készül (amely maga is friss anyagból készül), és átesett az etanolos mosás és a viaszeltávolítás további tisztítási lépésén. A kémiai összetétel teljesen más, és a kifejezések felcserélése, ahogy a katalógusok és a kommentátorok rendszeresen teszik, elmossa ezt a különbséget.
Mindezt tetézi, hogy egyes beszállítók gyantákból is „abszolúnak” nevezett terméket gyártanak: benzoeabszolút, labdanumabszolút. Ezek olyan rezinoidok, amelyeket további etanolos mosással tisztítottak meg az oldhatatlan maradékoktól. A terminológia nem szabványosított. Az ágazat több mint egy évszázada nem tudja kikényszeríteni az egységes elnevezéseket. Ez a zavar gyökere, és úgy tűnik, senki sem hajlandó rendbe tenni.
Tinktúra: az idő mint oldószer
A tinktúra az aromás kivonás legősibb és legelhanyagoltabb formája. A módszer a macerálás: a nyersanyagot hosszú ideig, hetekig, hónapokig, néha évekig etanolban áztatják. Se hő, se nyomás, se hexán. Csak etanol és idő.
A tinktúrák egykor a parfümkészítés központi elemei voltak. Tinktúra készült szürke ámbrából, cibetből, tölgymohából, vaníliából. A módszer ideális olyan anyagokhoz, amelyek túl kényesek, túl szárazak vagy túl állati eredetűek a lepároláshoz vagy az ipari oldószeres extrakcióhoz. A hosszú macerálás során még a makacs molekulák is lassan feloldódnak, és mivel nem alkalmaznak hőt, a hőre érzékeny vegyületek sértetlenek maradnak.
Az eredmény híg, de aromásan árnyalt kivonat. A tinktúrák koncentrációja jellemzően jóval kisebb, mint az abszolúké vagy a rezinoidoké (a vaníliatinktúra csak tíz-tizenöt százaléknyi kivonható szilárd anyagot tartalmazhat), de olyan összetettségük és természetességük lehet, amelyet az agresszívebb kivonási módszerek lerombolnak. A hat hónapos macerálással készült vaníliatinktúra nem olyan illatú, mint a vaníliaoleorezin vagy a vaníliaabszolú. Olyan, mint a vanília: fás, balzsamos, kissé füstös, bőrös szárazsággal, amely az abszolúból minden gazdagsága ellenére gyakran hiányzik.
A tinktúra nem infúzió, bár a szavakat néha felcserélik. Szigorú értelemben az infúzió rövid, órákig és nem hónapokig tartó áztatás, gyakran hővel, és jellemzően vízben, nem etanolban. A tea infúzió. A tinktúrák a türelem egészen más kategóriája.
CO2-kivonat: a modern alternatíva
A szuperkritikus szén-dioxid-extrakció a parfümőr szókincsének legújabb eleme, és egyben a legkevésbé ismert. Ennél az eljárásnál a CO2-t kritikus pontja (31,1 °C, 73,8 bar) fölé sűrítik, ahol szuperkritikus állapotba lép: se nem folyadék, se nem gáz, hanem olyan fázis, amelynek oldóképessége a folyadékéhoz, áthatoló diffúziója a gázéhoz hasonlít. Ezt a szuperkritikus fluidumot átvezetik a növényi anyagon, és szokatlan szelektivitással oldja ki az aromás vegyületeket. A nyomás megszüntetésekor a CO2 ismét gázzá alakul, és teljesen elillan, így semmilyen oldószermaradvány nem marad.
A CO2-kivonatok hangolhatók. Alacsonyabb nyomáson a kivonás szelektív: főként illékony vegyületeket old ki, és az illóolajhoz hasonló terméket ad, kisebb hőbomlással, mivel az eljárás szobahőmérséklet közelében zajlik. Magasabb nyomáson a kivonás teljes: az illékony és félig illékony anyagok, a viaszok és a pigmentek is oldódnak, és a termék a concrète-hez áll közelebb, hexánmaradványok nélkül.
Előnye a tisztaság és a hűség. A gyömbér CO2-kivonatának illata jobban hasonlít a friss gyömbérére, mint a gyömbérillóolajé, mert az alacsony hőmérsékletű eljárás megőrzi a hőre érzékeny molekulákat, amelyeket a desztilláció elpusztít. A tömjén CO2-kivonata megragadja az incenszolt és az incenszol-acetátot, azokat a nagy molekulákat, amelyek gyulladáscsökkentő hatását Arieh Moussaieff és munkatársai a Jeruzsálemi Héber Egyetemen dokumentálták, a FASEB Journal 2008-as számában megjelent tanulmányban, és amelyeket a vízgőz-desztilláció teljesen hátrahagy.
A hátrány a költség. A szuperkritikus extrakció berendezése extrém nyomáson működik, és jelentős tőkebefektetést igényel. A CO2-kivonatok felárral kelnek el, elérhetőségük a hagyományos termékekhez képest korlátozott. De ahol kaphatók, valóban új kategóriát kínálnak: olyan kivonást, amelyet nem a gőz korlátai vagy a hexán kompromisszumai határoznak meg, hanem a szuperkritikus fluidum hangolható szelektivitása.
Miért számít a zavar
A terminológiai zavar első következménye kereskedelmi. Aki nem érti az abszolú és az illóolaj közti különbséget, az az egyikért túl sokat, a másikért túl keveset fizet, vagy ami még rosszabb, az egyiket a másikra cseréli a formulában, majd csodálkozik, miért rossz az eredmény illata. A rose otto ára az ágazati árfelmérések szerint nagyjából ötezer euró kilogrammonként, a rózsaabszolúé nagyjából nyolcezer, és a kettő nem váltható fel egymással. Más-más anyagról van szó. Az etanolalapban másként viselkednek, a bőrön másként fejlődnek, és a kompozícióhoz is más jelleget adnak. Az egyiket a másik helyett használni nem takarékosság. Hiba.
A mélyebb következmény szellemi. Ha pontatlan a szókincs, pontatlan lesz a gondolkodás. Az a parfümőr, aki „rózsakivonatról” beszél, anélkül hogy megmondaná, illóolajról, concrète-ről, abszolúról vagy CO2-kivonatról van-e szó, nem bánik könnyedén a szavakkal, hanem pontatlan, a pontatlanság pedig a formulázásban gyorsan halmozódik. A kompozíció molekuláris kölcsönhatások rendszere. Ha az abszolú helyett illóolajat, a tinktúra helyett rezinoidot használunk, megváltozik a rendszer. Néha alig észrevehetően. Néha katasztrofálisan.
A zavar a fogyasztói kommunikációt is megfertőzi. A márkák a kivonási szókincsből kölcsönzött szavakkal írják le az összetevőiket, de pontosság nélkül használják őket. A „jázminesszencia” lehet jázminabszolú, jázmin-concrète vagy szintetikus rekonstrukció. A „tiszta rózsakivonat” bármi lehet. A nyelv díszít, ahelyett hogy leírna, a fogyasztónak pedig, aki őszintén meg akarná érteni, mi van a flakonban, költészet jut ott, ahol kémiára lett volna szükség.
A helyreállított szókincs
A szókincs nem nehéz. A különbségek nem rejtélyesek. A természetes illatkivonatnak hat fő kategóriája létezik, mindegyiket a kiindulási anyag és az előállítás módja határozza meg:
Illóolaj. Növényi anyag vízgőz-desztillációja. Csak vízgőzzel illó molekulákat tartalmaz. Nincs benne viasz és pigment. Folyékony, mozgékony.
Concrète. Friss növényi anyag oldószeres extrakciója. Illékony és félig illékony aromás vegyületeket, viaszokat és pigmenteket tartalmaz. Félszilárd, viaszos.
Abszolú. A concrète etanolos mosása, majd lehűtés, szűrés és az etanol elpárologtatása. Illékony és félig illékony aromás vegyületeket tartalmaz, minimális viasszal. Viszkózus folyadék.
Rezinoid. Száraz anyagok (gyanták, balzsamok, fakéreg) oldószeres extrakciója. Gyantasavakat, nehéz terpéneket és észtereket tartalmaz. Viszkózus, sötét.
Tinktúra. A nyersanyag hosszú macerálása etanolban. Híg, de aromásan összetett. Folyékony.
CO2-kivonat. Szuperkritikus szén-dioxidos extrakció. Hangolható szelektivitás, oldószermaradvány nélkül. A nyomástól függően az olajszerűtől a viaszszerűig változik.
Hat szó. Hat eltérő anyag. Ugyanabból a növényből hat eltérő molekulapopuláció. Aki komolyan dolgozik nyersanyagokkal, annak ezt a szókincset ismernie kell. Ez a belépési feltétel, az írástudásnak az a legalacsonyabb szintje, amely alatt a beszélgetés el sem kezdődhet.
A szavak nem véletlenül léteznek. Használjuk őket helyesen, vagy ne használjuk őket egyáltalán.
Hét 20%-os extrait de parfum, egy kollekció. A Discovery Set mind a hét illatot 2 ml-es kiszerelésben tartalmazza.
