1793. október 16-án reggel Marie Antoinette útja a Conciergerie cellájából indult: a hóhér segédje rövidre vágta a haját, hátrakötötték a kezét, és nyitott kordéra ültették, amely Párizson át a Forradalom terére vitte. Harminchét éves volt. Tizenkilenc évig volt Franciaország királynője, az utolsó három évben pedig fogoly. A korabeli beszámolók leírják a ruháját: fehér peignoir, fehér főkötő, fekete harisnya. Azt viszont nem, hogy milyen illata volt, hiszen a tömeg nem tudhatta. Mi mégis tudjuk, mert aki a parfümjét készítette, leírta.
12 perc olvasás
Jean-Louis Fargeon Marie Antoinette hivatalos parfümőre volt. Övé volt a fournisseur de la Reine, vagyis a királynő szállítója cím, amely a versailles-i udvar kereskedelmi, később pedig a rémuralom politikai vonzáskörébe helyezte. Boltja a párizsi Rue du Roule utcában állt. Ügyfelei között a francia arisztokrácia legmagasabb rangú tagjai is ott voltak. Leghíresebb ügyfele azonban, aki örökségét meghatározta, és életébe is majdnem került, az osztrák származású királynő volt, aki egyszerű parfümöt kedvelt egy olyan korban, amikor az egyszerűség volt az utolsó, ami a versailles-i udvarról bárkinek eszébe jutott.
Fargeon életének kutatása több forrásra épül. Saját, a forradalom után megjelent írásai első kézből származó tanúságtételt adnak. A királyi háztartás iratai, amelyeket a párizsi Archives nationales őriz, a korona és beszállítói közötti pénzügyi kapcsolatot dokumentálják. Elisabeth de Feydeau munkája pedig, különösen 2006-os könyve, „A Scented Palace: The Secret History of Marie Antoinette’s Perfumer”, ezekből az elsődleges forrásokból rajzolja meg Fargeon életének és munkásságának legteljesebb mai képét. Ez a cikk mindhármukra támaszkodik.
Fargeon 1748-ban született Montpellier városában
Fargeon 1748-ban született Montpellier városában, egy kesztyűkészítő és parfümőr fiaként. Ez a párosítás nem volt szokatlan. Dél-Franciaországban a kesztyűkészítés és a parfümkészítés a tizenhatodik század óta összefonódott, amikor Medici Katalin franciaországi érkezése hozzájárult ahhoz, hogy a francia udvarban divatba jöjjenek az illatosított kesztyűk. A Montpellier városától mintegy 200 kilométerre keletre fekvő Grasse már erre a kapcsolatra építette a gazdaságát: a cserzők, akik puhították és illatosították a bőrkesztyűket, fokozatosan maguknak az aromás alapanyagoknak a szakértőivé váltak, és a tizennyolcadik századra Grasse Franciaország parfümfővárosa lett. Montpellier ugyan nem Grasse, de ugyanabban a regionális hagyományban osztozott. Fargeon a parfümkészítést családi mesterségként tanulta.
Párizsba költözött, megnyitotta a boltját, és az arisztokrácia körében ügyfélkört épített. Kereskedői pályájának kezdetéről kevés adat maradt fenn. Annyi világos, hogy az 1780-as évek elejére felkeltette a királynő figyelmét. Marie Antoinette személyes kiadásait a királyi háztartás aprólékosan följegyezte, és ezekben jelentős összegek szerepelnek parfümre, kozmetikumokra és aromás készítményekre. A királynő bőkezűen költött, és politikai ellenfelei ezt kíméletlen hatékonysággal fordították ellene. A Madame Deficit gúnynév a költekezésére utalt, miközben a francia állam a csőd felé sodródott. A parfüm is a vádirat része volt.
De maga a parfüm nem az volt, amit a bírálói elképzeltek. Versailles népszerű képe, a tizennyolcadik században és a későbbi mitológiában egyaránt, a fényűzésben fuldokló udvaré: fojtogató illatok, púderfelhők, az illat mint harsány társasági páncél. Az udvar nagy részére ez a kép igaz is volt. Az ancien régime francia arisztokráciája nagy mennyiségben használt parfümöt, részben divatból, részben azért, mert még a legpompásabb paloták higiéniai infrastruktúrája is korlátozott volt. Versailles, építészeti nagyszerűsége ellenére, köztudottan nehéz volt tisztán tartani. A kerteket szabad ég alatti illemhelyként használták. A folyosókon az a szag terjengett, ami a folyosókon lenni szokott, ha több száz ember él egy épületben, megfelelő vízvezeték nélkül.
Marie Antoinette azonban nem követte a nehéz, állati eredetű parfümök uralkodó divatját. A királynő nem szerette a pézsmát. Nem szerette a cibetet. Nem szerette a sűrű, animális alapjegyeket, amelyekre korának arisztokratikus illatai többnyire épültek. Fargeon feljegyzései szerint, amelyeket a háztartási számlák is megerősítenek, a könnyű, virágos kompozíciókat kedvelte: rózsát, jázmint, íriszt, narancsvirágot. Ezek egyszerű alapra épültek, amely gyakran alig volt több alkoholnál és víznél, és hiányoztak belőlük a nehéz fixálóanyagok, amelyek a tizennyolcadik századi parfümök többségének tartósságát és sűrűségét adták.
Ez szokatlan volt. És szándékos is. De Feydeau szerint Marie Antoinette vonzódása a könnyű virágos illatokhoz összhangban állt tágabb esztétikájával, amely az egyszerűséget részesítette előnyben az általa örökölt udvar barokk túlzásaival szemben. A királynő magánbirtoka, a versailles-i parkban álló Petit Trianon, maga volt a tudatos egyszerűsítés: mintagazdaság, rusztikus falucska, természetesnek, nem geometrikusnak tervezett kertek. Parfümjeinek választásában is ugyanez a hajlam vezette. Virágillatot akart, nem a parfümőr művészetét.
Fargeon eleget tett ennek. Formulakönyve, amelynek egyes részei fennmaradtak, rögzíti a királynőnek készített kompozíciókat. A fő készítmények az eaux, vagyis könnyű, alkoholos illatvizek voltak: eau de rose, eau de fleur d’oranger, eau de violette. Ezekkel illatosították a bőrt, a zsebkendőket, a ruhákat és a fürdővizet. Szándékosan voltak illékonyak. Nem volt kisugárzásuk. Nem tartottak ki. Csak egészen közelről kellett érezni őket: magánillatok voltak, nem nyilvános kinyilatkoztatások.
A forradalom mindent megváltoztatott, kivéve a királynő
A forradalom mindent megváltoztatott, kivéve a királynő parfümjét.
A Bastille 1789. július 14-i megrohamozása elindította azt a folyamatot, amely lebontotta a monarchiát, megsemmisítette az arisztokráciát, és alapjaitól átformálta a francia társadalmat. A királyi család 1789. október 6-án kényszerült elhagyni a versailles-i palotát, piaci asszonyok és nemzetőrök tömegének kíséretében, és a párizsi belvárosban álló Tuileriák palotájában helyezték el őket. Ettől fogva valójában foglyok voltak, bár az alkotmányos monarchia látszatát még közel három évig fenntartották.
Fargeon a Tuileriákban töltött időszakban is ellátta a királynőt parfümmel. Ez figyelemre méltó részlet. A királynő megfigyelés alatt állt, mozgását korlátozták, levelezését ellenőrizték. Háztartását leépítették. Szolgáit elbocsátották vagy máshová helyezték. Megszűntek Versailles kidolgozott szertartásai: a lever, a coucher, a nyilvános toilette. A parfümrendelések mégis folytatódtak. A háztartási számlák szerint Fargeon 1790-ben és 1791-ben végig szállított a Tuileriákba.
De Feydeau ezt a folytonosságot nem pusztán hiúság bizonyítékának tartja. Marie Antoinette számára a parfüm nem olyan élvezet volt, amelyről nyomás alatt lemondott volna. Napi gyakorlat volt, amellyel önmagát formálta, és akkor is kitartott mellette, amikor élete külső keretei összeomlottak. A királynő továbbra is illatosított vízben fürdött, virágos illatvizeket vitt fel a bőrére, illatosította a fehérneműjét, nem azért, mert nem látta a helyzetét, hanem mert ezekből a mozdulatokból állt össze, aki volt. Az illat nem dísz volt, hanem önazonosság.
Az 1791 júniusi varennes-i szökés, amikor a királyi család sikertelenül próbált kijutni Franciaországból, véget vetett a monarchia és a forradalom közötti együttműködés látszatának. A királyt felfüggesztették, majd még szigorúbb korlátozások mellett visszahelyezték. 1792. augusztus 10-én megrohamozták a Tuileriákat, lemészárolták a svájci gárdát, a királyi családot pedig a Marais negyedben álló Temple nevű középkori erődbe zárták. A monarchiát 1792. szeptember 21-én eltörölték. A királyt perbe fogták, bűnösnek találták, és 1793. január 21-én kivégezték.
Marie Antoinette a Temple erődben maradt, majd 1793 augusztusában áthelyezték a Palais de Justice épületéhez tartozó Conciergerie börtönbe. A pere október 14-én kezdődött. Két napig tartott. A vádak között szerepelt hazaárulás, a fia szexuális bántalmazása (egy kitalált vád, amelyet még a forradalmi törvényszék is láthatóan kínosnak érzett előadni) és a köztársaság elleni összeesküvés. Bűnösnek találták, és halálra ítélték.
Fargeon saját, erről az időszakról írt beszámolója
Fargeon saját, a rémuralom után írt beszámolója leírja mindenki egyre veszélyesebb helyzetét, aki a királyi háztartáshoz kötődött. A forradalom nem csupán a királyt döntötte meg. Bűncselekménnyé nyilvánította azt a kultúrát is, amely a monarchiát fenntartotta. Az arisztokratákat azért tartóztatták le, mert arisztokraták voltak. A korona szolgáit azért, mert a koronát szolgálták. A királyi háztartás beszállítói eleve gyanúsnak számítottak. Fargeon, a királynő hivatalos parfümőre, eleve megbélyegzett ember volt.
1794-ben tartóztatták le, a rémuralom legádázabb szakaszában, a girondisták 1793 júniusi bukása és Robespierre thermidor 9-i (1794. július 27-i) bukása közötti időszakban. A párizsi börtönök túlzsúfoltak voltak. A forradalmi törvényszék olyan ütemben tárgyalta az ügyeket, hogy tisztességes eljárásról szó sem lehetett. 1793 júniusa és 1794 júliusa között a törvényszék mintegy 2600 embert ítélt halálra egyedül Párizsban. Vidéken további ezreket végeztek ki. A bizonyítás mércéje politikai volt, nem bírói. Elég volt, ha valaki kapcsolatban állt az ancien régime világával.
Fargeon börtönben ült. Fogsága részleteiről részben saját későbbi írásai tudósítanak, bár jogos tudományos kérdés, mennyire színezi őket az utólagos önmegdrámázás. Az egyik párizsi börtönben tartották fogva, hogy melyikben, az vitatott, és arra várt, hogy a forradalmi törvényszék elé állítsák. A törvényszék előtti per ebben az időszakban a legtöbb esetben a kivégzést megelőző formalitás volt. A felmentések aránya elhanyagolható volt.
Túlélte. Robespierre bukása a II. év thermidor 9-én (1794. július 27-én) véget vetett a nagy terrornak, és elindította a thermidori reakciót, a politikai visszarendeződés időszakát, amikor a legszélsőségesebb forradalmi intézkedéseket visszavonták, és sok foglyot szabadon engedtek. Fargeon azok közé tartozott, akiket ez a fordulat mentett meg. Kiszabadult a börtönből, halálos ítéletét nem hajtották végre, és visszatért a polgári életbe.
Hajszálon múlt. Ha Robespierre egy héttel később bukik, vagy ha a forradalmi törvényszék valamivel gyorsabban dolgozza fel a felgyűlt ügyeket, Fargeont kivégezték volna. Nem ügyes védekezés vagy pártfogók közbenjárása mentette meg. Az időzítés döntött: a halálgépezet leállt, mielőtt a listán a nevéhez ért volna. Ez nem metafora. A törvényszék listákból dolgozott. A listák hosszúak voltak. Amikor Robespierre elbukott, a listák megálltak.
A rémuralom után Fargeon írt.
A rémuralom után Fargeon írt. Tapasztalatairól és a királynőhöz fűződő kapcsolatáról megjelentetett beszámolója az egyik elsődleges forrása mindannak, amit a történészek Marie Antoinette parfümpreferenciáiról tudnak. Az emlékirat éppen azért értékes, mert kereskedőtől származik, nem udvaronctól. Fargeon nézőpontja a beszállítóé, akinek a királynővel való kapcsolata kereskedelmi és technikai volt, nem politikai vagy személyes. Tudta, mit rendel. Tudta, mit szeret, és mit utasít vissza. A királynő öltözködésének és szépségápolásának kézzelfogható részleteit úgy ismerte, ahogy az udvarhölgyek és a politikai emlékiratírók nem, mert ő szolgáltatta hozzá az anyagokat.
Az emlékirat feljegyzi a királynő következetes vonzódását a könnyű, virágos stílushoz. Konkrét formulákat is közöl. Megadja a megrendelt mennyiségeket és a szállítás gyakoriságát. Részletes, anyagszerű képet ad arról, miből állt valójában a királynő napi illatgyakorlata, a politikai szimbolika nélkül, amelyet támogatói és ellenségei egyaránt rávetítettek.
A történészek figyelmét különösen az a rész keltette fel, amely a királynő utolsó napjairól szól. Fargeon azt állítja, és de Feydeau hihetőnek találja az állítást, bár más forrásokból önállóan nem igazolható, hogy Marie Antoinette fogsága idején hozzáfért valamilyen illatosított készítményhez. Nem világos, hogy korábbi készletek maradéka volt-e, egy együttérző őr csempészte-e be, vagy egyszerűen egy illatosított zsebkendő volt, amely a Tuileriákból elkísérte. Fargeon azt állítja, hogy a királynő a Conciergerie börtönben is illatosította magát, még a kivégzése előtti utolsó hetekben is.
Ha ez igaz, és ez a feltétel fontos, akkor a nő, aki 1793. október 16-án kordén ment a nyaktilóhoz, rózsaillatú volt. Vagy narancsvirág-illatú. Vagy íriszillatú. Ugyanazt a könnyű, virágos, tudatosan nem versailles-i illatot viselte, amelyet fiatal királynőként maga választott, abban az időben, amikor a választás még megadatott neki. A parfüm maradt az utolsó állandó dolog. Minden mást elvettek: koronáját, férjét, gyermekeit, szabadságát, haját. Az illat megmaradt.
Fargeon receptkönyve a másik jelentős
Fargeon receptkönyve a másik jelentős öröksége. A benne rögzített formulák, köztük a királynőnek készültek is, elsődleges forrásnak számítanak a tizennyolcadik század végi francia parfümkészítés kutatásában. A parfümkészítés történetének egy átmeneti szakaszát mutatják. A nehéz, állati eredetű kompozíciókat, amelyek a reneszánsz óta uralták az európai parfümkészítést, fokozatosan könnyedebb, virágos stílusok váltották fel. Ezt az átalakulást általában tágabb kulturális változásokkal magyarázzák: a felvilágosodással, amely a higiéniát és a tisztaságot hangsúlyozta, a Grasse-ból egyre könnyebben beszerezhető, lepárolt virágabszolúkkal, valamint az angol és német ízléssel, amely a pompával szemben a frissességet becsülte. Marie Antoinette ízlése ezeknek az irányzatoknak egyszerre volt tükre és hajtóereje. Amikor Franciaország királynője a pézsmánál a rózsavizet részesítette előnyben, az üzenet a társadalom minden rétegébe eljutott.
Maguk a formulák mai mércével nem bonyolultak. Alkoholalapú oldatok, viszonylag kevés természetes összetevővel: rózsa, jázmin, íriszgyökér (orris), narancsvirág, ibolya, tubarózsa. A tudás nem az összetevők számában, hanem az arányokban és az alapanyagok minőségében rejlett. Fargeon Grasse-ból és Montpellier-ből szerezte be az alapanyagait. A legjobb francia virágokhoz jutott hozzá, és olyan visszafogottsággal bánt velük, amely egy mai parfümőr szemében meglepően mainak hat. Ezek nem a tizenkilencedik század százösszetevős, építészeti kompozíciói. Átlátszóak, közvetlenek, és egy-két meghatározó virágos jegy köré épülnek.
A receptkönyv Fargeon halála után fennmaradt. További sorsa a nyilvános forrásokban nem teljesen világos, de de Feydeau kutatása magángyűjteményeken és levéltári letéteken át követte nyomon egyes részeit. A könyv fennmaradása önmagában is figyelemre méltó. A tizennyolcadik századi parfümőrök formulakönyveinek nagy része elveszett, megsemmisült, vagy beolvadt az őket követő kereskedelmi parfümházak saját archívumába. Fargeon könyve részben a királynőhöz fűződő kapcsolata miatt maradt meg, amely a szakmai tartalmán túl is történeti jelentőséget adott neki, részben pedig azért, mert leszármazottai vagy munkatársai, úgy tűnik, szándékosan megőrizték.
Fargeon története egy kérdést vet fel
Fargeon története olyan kérdést vet fel, amelyet a parfümipar sosem tisztázott teljesen: milyen a viszony a parfümőr és a megrendelő között? Fargeon nem erőltette az ízlését a királynőre. Az övét szolgálta. A receptkönyvében rögzített formulák a királynő igényeit tükrözik, nem Fargeon esztétikai elképzeléseit. Egyszerűséget akart. Fargeon megadta neki. Nem szerette a pézsmát. Fargeon kihagyta. Az alkotói tekintély, már amennyiben ez a kifejezés ide illik, a királynőnél volt. A műszaki tekintély a parfümőrnél.
Ez a felállás megfordítja a parfümkészítés modern mítoszát, amelyben a parfümőr az auteur, a megrendelő pedig a közönség. Fargeon világában, és minden iparosodás előtti, egyedi megrendelésre dolgozó parfümkészítés világában a viszony fordított volt. A megrendelő diktált. A parfümőr kivitelezett. A művészet a kivitelezésben rejlett: abban, hogy megértse, mit ért a megrendelő azon, hogy valami „könnyű” vagy „virágos”, hogy a homályos esztétikai elvárásokat pontos formulává fordítsa, hogy kiválassza a megfelelő alapanyagokat, és olyan arányban keverje őket, hogy a megrendelő helyesnek ismerje fel a hatást, noha előre nem tudta volna megfogalmazni.
Ez másfajta tudás, mint amit a mai ipar ünnepel. Közelebb áll a szabászathoz, mint a festészethez. Szakmai jártasságot, mély anyagismeretet és azt a sajátos érzékenységet kívánja meg, hogy az ember meghallja, mit akar valaki, akinek nincs meg a szókincse ahhoz, hogy pontosan kimondja. Fargeon ebben jó volt. A királynő több mint tíz évig rendelt nála. Nem váltott parfümőrt. Egy olyan udvarban, amely hírhedt volt a frakcióharcairól és a szeszélyes kegyeiről, ez a hűség önmagában is beszédes adat.
Fargeon évtizedekkel túlélte a királynőt. 1806-ban halt meg, ötvennyolc évesen, olyan Franciaországban, amely megjárta a monarchiát, a forradalmat, a rémuralmat, a direktóriumot és a konzulátust, és ekkor már Napóleon császársága volt. Túlélte az ancien régime-et, a forradalmat, a rémuralmat és a köztársaságot. Legismertebb megrendelőjét tizenhárom évvel élte túl. Receptkönyve több mint két évszázaddal élte túl őt.
A királynő virágillatban ment a vérpadra. A parfümőr, aki az illatait készítette, börtönbe került, és élve szabadult. A formulák mindkettőjüket túlélték. Végül nem a korona maradt meg, nem a nyaktiló, nem a börtön, nem a rájuk következő császárság. Egy rózsavízrecept maradt meg, amelyet egy iparos írt le a saját kezével egy nőnek, aki valami egyszerű illatot akart viselni egy olyan világban, amely minden volt, csak egyszerű nem.
Hét 20%-os extrait de parfum, egyetlen kollekció. A Discovery Set mind a hetet 2 ml-es kiszerelésben tartalmazza.
