Kérdezzünk meg valakit, aki nem a parfümkészítésben dolgozik, melyik az az egyetlen illat, amelyet az 1960-as évek ellenkultúrájával kapcsol össze, és azt feleli: pacsuli. Kérdezzük meg, kedveli-e, és meglepően sokan elfintorodnak. Maga a szó afféle szaglási gyorsírássá vált, amely nem egy konkrét illatot jelöl, hanem egy embertípust: a mosdatlan, idealista, kissé nevetséges alaké, aki koleszszobában füstölőt éget, túl sok sálat visel, és véleménye van a kristályokról. A pacsuli a köztudatban nem parfümalapanyag. Társadalmi jelzés, és az a társadalmi réteg, amelyet jelöl, ötven éve a fősodrú kultúra gúnyolódásának célpontja.
9 perc olvasás
Ez azért gond, mert a pacsuli a parfümkészítés történetének egyik legfontosabb alapanyaga is, és a pacsulitól irtózók megdöbbennének, ha tudnák, hány olyan illatban van benne, amelyet nap mint nap viselnek. Ott van az esti illataikban. Ott van a tiszta, modern, látszólag szintetikus kölnivizeikben. Ott van a bőrakkordokban, az ámbraakkordokban, a fás akkordokban, és ami a legnagyobb eretnekség, több olyan kompozícióban is, amelyet a „friss” és a „légies” szóval reklámoznak. A pacsuli az az alap, amelyet senki sem lát, pedig mindenki rajta áll. Rehabilitációja lassú, befejezetlen és ma is vitatott, és arról szól, hogyan tanulja meg egy iparág elválasztani az alapanyagot a mítoszától.
Pogostemon cablin: a mentafélék családjába tartozó szumátrai növény
A Pogostemon cablin a mentafélék családjába tartozó, bokros termetű, Délkelet-Ázsiában őshonos lágyszárú növény. Puha, tojásdad leveleiből vízgőzzel párolják le a természetes alapanyagok egyik legjellegzetesebb illóolaját. A növényt elsősorban Indonéziában termesztik. A fő termőterületek Szumátra és Celebesz, kisebb ültetvények vannak Indiában, Kínában, a Fülöp-szigeteken és Madagaszkáron. Az International Federation of Essential Oils and Aroma Trades ágazati adatai szerint a pacsuliolaj mintegy nyolcvan százaléka Indonéziából származik, az ágazat pedig több tízezer kistermelőt foglalkoztat, akik ritkán egy hektárnál nagyobb parcellán gazdálkodnak.
Az olaj sötét aranybarna vagy barna, sűrű és makacsul kitartó. Illatprofilja összetett: földes, fás, enyhén édes, kámforos, aszalt gyümölcsös és csokoládés árnyalatokkal, továbbá jellegzetes dohos-nedves karakterrel, amely nedves talajra, lehullott levelekre és régi fabútorok belsejére emlékeztet. Fő kémiai összetevője a patchoulol, egy szeszkviterpén-alkohol, amely az olaj mintegy harminc-negyven százalékát adja, és nagyrészt ez adja a jellegzetes földes-fás jegyet. További jelentős összetevő az alpha-bulnesene, az alpha-guaiene és a norpatchoulenol, mindegyik a kámfor, a fűszer vagy az édesség oldalát erősíti.
A pacsulit a természetes alapanyagok között az teszi szokatlanná, hogy milyen sok mindent ad egy illathoz. A legtöbb illóolaj hatóköre viszonylag szűk: egyetlen dologra emlékeztet, vagy közeli rokon dolgok családjára. A pacsuli egyszerre sok mindenre emlékeztet, és ezek a koncentrációtól, a kortól és a környezettől függően változnak. A frissen lepárolt pacsuliolaj éles, zöld, szinte mentás, egészen más, mint az érlelt olaj, amelyben kialakul az a mély, édes, fás karakter, amelyet a parfümőrök nagyra becsülnek. Ez a fejlődés, vagyis hogy a pacsuli a borhoz hasonlóan sokat javul az idővel, azt jelenti, hogy az alapanyag minősége nem a lepárlás pillanatában dől el, hanem évekig tartó tárolás alatt is alakul. Azok a házak, amelyek érlelt pacsulit tartanak raktáron, jelentős értékű vagyonként kezelik a készletüket.
Hogyan jutott el Európába a pacsuli az indiai textíliákkal
A pacsuli a tizenkilencedik században indiai textíliákkal együtt jutott el az európaiakhoz. Az Indiából exportált kasmírsálakat szárított pacsulilevéllel csomagolták, hogy a molyokat távol tartsák. Ezt a gyakorlatot textiltörténészek is leírták, köztük John Forbes Watson az indiai textíliákról 1866-ban kiadott katalógusában. Az illat annyira összeforrt a hiteles indiai áruval, hogy az európai gyártók elkezdték saját sáljaikat pacsuliolajjal illatosítani, hogy egzotikus eredet látszatát keltsék. A század közepére a pacsuli divatossá vált. A népszerű beszámolók szerint Viktória királynő is viselte. A fényűzés, a világlátottság, a birodalmi kereskedelmi útvonalakhoz való hozzáférés jele volt.
Az első bukás fokozatos volt. Ahogy a pacsuli egyre elérhetőbbé és olcsóbbá vált, elvesztette a fényűzéshez fűződő kapcsolatát, és az olcsósággal, a tömegszappanokkal, a füstölőkkel, a bazárok illati zűrzavarával kezdték társítani. A huszadik század elejére az arisztokrácia öltözőasztalairól a Földközi-tenger minden kikötővárosának minden utcai árusához vándorolt. Mindenhol ott volt, vagyis sehol sem volt igazán, vagyis elvesztette a rangját.
A második bukás végzetes és konkrét volt: az 1960-as és 1970-es évek ellenkultúrája a pacsulit választotta jellegzetes illatának. Az okok gyakorlatiak voltak: a pacsuliolaj olcsó volt, könnyen kapható a head shopokban és a bioboltokban, és elég tartós ahhoz, hogy elfedje a kannabisz szagát, a szaglási fáradás küszöbe pedig olyan magas, hogy a rendszeres használók egyáltalán nem érezték magukon. Filozófiai okai is voltak: egy homályos, orientalista szemlélet az illatot a keleti spiritualitással, a nyugati materializmus elutasításával és az új tapasztalatok iránti általános nyitottsággal kapcsolta össze. A pacsuli egy mozgalom illatos egyenruhája lett. Amikor a mozgalom paródiába fulladt, vele fulladt az egyenruha is.
A kár súlyos és tartós volt. Az 1980-as évekre a pacsuli végérvényesen divatjamúlt lett. Maga a szó poénná vált. A fősodrú illatmarketing olyan gondosan kerülte, ahogy a politikus a botrányt. Még ha egy kompozícióban jelentős mennyiségű pacsuli volt is, és sokban volt, a marketinganyagok illatpiramisa „fás jegyeket”, „földes akkordot” vagy egyszerűen „alapjegyeket” sorolt fel további pontosítás nélkül. A pacsuli az az alapanyag volt, amely nem merte kimondani a nevét.
A hírneve mélypontján a formulákban rejtőzött
A paradoxon az volt, hogy miközben a marketingosztályok rejtegették a pacsulit, a parfümőrök minden korábbinál többet használtak belőle. Azok az évtizedek, amelyekben a pacsuli híre a legrosszabb volt, az 1980-as és az 1990-es évek, egyben azok az évtizedek is voltak, amelyekben a történelem néhány kereskedelmileg legsikeresebb illata pacsulialapra épült.
Az okok szerkezetiek. A pacsuli olyan problémákat old meg, amelyeket más alapanyagok nem tudnak megoldani, vagy nem ilyen elegánsan. Vegyük először a „fás” akkordot. A természetes fák, a szantálfa, a cédrus, a vetiver, drágák, minőségük ingadozik, a szantálfa pedig a túlzott kitermelés miatt egyre ritkább. A szintetikus fás anyagok, az Iso E Super, a Cashmeran, a különféle szantálhelyettesítők, hatékonyak, de vékonynak, fémesnek vagy egydimenziósnak hathatnak. A szintetikusokkal elegyített pacsuli testet ad. Betölti a réseket. Olyan sűrűséget és melegséget ad a fás kompozíciónak, amelytől természetesnek és teljesnek hat, még akkor is, ha a többi összetevő nagy része szintetikus.
Vegyük a tartósságot. A mai fogyasztók azt várják, hogy az illat nyolc, tíz, tizenkét órát kitartson a bőrön. A legvonzóbb illatú alapanyagok közül sok, a citrusolajok, a könnyű virágos jegyek, a zöld jegyek, erősen illékony, és egy órán belül elillan. A pacsuli alacsony gőznyomásával és makacs kitartásával horgonyként működik. Összetartja a kompozíciót a lecsengésben, abban a szakaszban, amikor a fejjegyek és a szívjegyek már elpárologtak, és az alapjegyekre marad a feladat, hogy a nap hátralévő részében vigyék az illatot. Pacsuli, vagy a pacsulihoz hasonlóan működő alapanyagok nélkül a legtöbb kereskedelmi illat ebédig sem tartana ki.
Vegyük a gazdagságot. A „gazdag” szó olyan gyakran fordul elő az illatmarketingben, mint egy ideges tik, de a gazdagság tényleges érzetének, a mélységnek, az összetettségnek, az illati súlynak a megteremtéséhez az illatspektrum alsó regisztereit betöltő alapanyagok kellenek. A pacsuli ezeket a regisztereket fölényesen uralja. Illati értelemben bariton: nem az a jegy, amelyet elsőként észreveszünk, hanem az a jegy, amelytől a kompozíciót tartalmasnak érezzük, nem pedig súlytalannak.
Ezek a funkcionális tulajdonságok magyarázzák, miért maradt nélkülözhetetlen a pacsuli akkor is, amikor divatjamúlt volt. A parfümőrök pragmatikusak. Azt használják, ami működik. A pacsuli pedig olyan sokféle környezetben működik, hogy a teljes lista összeállítása az elmúlt negyven év egész illatiparának katalogizálásával érne fel.
A niche parfümkészítés visszavitte a pacsulit a címkére
A rehabilitáció, amikor megjött, a niche parfümkészítés felől érkezett, az iparágnak abból a szektorából, amely mindig is a leginkább kész volt megkérdőjelezni a fogyasztói előítéleteket, részben őszinte képromboló szellemből, részben azért, mert a niche házak árrése azon múlik, hogy olyat kínál, amit a fősodrú házak nem.
A cél nem az volt, hogy elrejtsék a pacsulit, hanem hogy megmutassák. A szót kiírták a címkére. Egész kompozíciókat építettek köré, és kihívták a fogyasztót: nézzen szembe az alapanyaggal a kulturális teher nélkül. Az 1990-es évek végétől több ház, a 2000-es években egyre több, olyan illatokat adott ki, amelyek kifejezetten és szégyenkezés nélkül a pacsulit állították előtérbe. Az üzenet ez volt: azt hiszi, hogy utálja a pacsulit, mert egy sztereotípiához köti. Szagolja meg ezt. Ilyen valójában a pacsuli.
A taktika bevált, részben azért, mert a pacsuli ezekben a kompozíciókban alig hasonlított arra a nyers, tolakodó pacsuliolajra, amely az 1970-es évek head shopjait átitatta. A niche házak kiváló minőségű, érlelt pacsulit használtak, gyakran szívfrakciót, vagyis olyan lepárlási frakciót, amely elkülöníti a legédesebb, legfásabb elemeket, miközben csökkenti az éles, kámforos fejjegyeket, amelyeket a legtöbben taszítónak találnak. Olyan alapanyagokkal elegyítették, amelyek a legjobb tulajdonságait mutatták meg: csokoládéval, vaníliával, rózsával, füsttel, tömjénnel. A legjobb fényében mutatták meg, és a legjobb fényében a pacsuli pompás.
A molekuláris pacsuli, a természetes változat tisztított, finomított párja, szintén szerepet játszott. A 2014 körül forgalomba hozott védett molekulát pacsuliolajból állítják elő: a tiszta, fás oldalát megtartja, a földes, dohos karakterét elhagyja. Ez vita nélküli pacsuli azoknak, akik a szerkezetet akarják, a provokációt nem. Hogy ez tényleges rehabilitáció, vagy csak az elrejtés kifinomultabb formája, azt az iparág nem döntötte el.
Indonéz gazdák és az árak ingadozása
A rehabilitációs elbeszélésben kevesebb szó esik a származási helyen uralkodó gazdasági valóságról. Az indonéz pacsulitermelés ingadozó, törékeny ágazat. Az árak vadul hullámzanak, a túltermelési évek kilogrammonkénti húsz dollárjától a hiányévek száz dollár fölötti áráig. A kistermelők, akik a termesztés és az időjárás minden kockázatát viselik, a végső ár töredékét kapják. A celebeszi gazda és a párizsi parfümőr között több közvetítő áll, és mindegyik lefölöz egy árrést. Amikor a kereslet visszaesik, ahogy a pacsuli kegyvesztettsége idején is, azok a gazdák, akik éveket fektettek a termesztésbe, olyan termésen ülnek, amelyet semmilyen életképes áron nem tudnak eladni.
A pacsuli fogyasztói piaci rehabilitációja nem hozta magával a pacsulitermesztés gazdaságának rehabilitációját. Az alapanyag az igényes parfümkészítés mércéjével mérve olcsó marad. Egy kilogramm kiváló minőségű, érlelt indonéz pacsuliolaj ára töredéke annak, amit egy kilogramm bolgár rózsaolaj vagy indiai szantálfa elér. A haszon, ahogy a nyersanyagot kitermelő láncokban mindig, a származási helytől az értékesítési hely felé áramlik.
Ez nem csak a pacsulira jellemző. A parfümkészítés szinte minden természetes alapanyagának ez a szerkezeti valósága. A pacsuli története azonban különösen láthatóvá teszi a mintázatot, mert a rehabilitációs elbeszélés, egy méltatlan homályból megmentett alapanyag, egy végre az igazi értéke szerint megbecsült anyag elbeszélése, hallgatólagosan újraértékelést ígér. Ha a pacsulit érdemes ünnepelni, ha érdemes köré márkaidentitást építeni, ha érdemes a címkére nyomtatni és felárat kérni érte, akkor azoknak is jutnia kellene ebből a felárból, akik termesztik. Többnyire nem jut.
Megosztó a fogyasztóknak, nélkülözhetetlen a parfümőröknek
A pacsuli jelenlegi helyzete paradox, de stabil. A fogyasztói képzeletben továbbra is a legmegosztóbb természetes alapanyag: aki nem szereti, az hevesen utálja, és az ellenkultúrával való társítás, bár halványul, nem tűnt el teljesen. Az igényes parfümkészítésben emellett továbbra is az egyik legszélesebb körben használt alapanyag, a frissektől az ámbrásakig minden kategóriában szerepel. A felfogás és a valóság közötti szakadék szűkült, a niche házaknak köszönhetően, amelyek kimondták a nevét, de nem záródott be.
Talán nem is kellene teljesen bezárulnia. A pacsuli páriasága hasznos, mert őszinteségre kényszeríti a szakmát. Az az alapanyag, amelyet mindenki szeret, olyan alapanyag, amelyre senki nem gondol. Az az alapanyag viszont, amely provokál, amely arra kényszeríti a vásárlót, hogy újragondolja az előítéletét, hogy a sztereotípián túl is szagoljon, és rájöjjön, hogy éppen attól működik a kedvenc illata, amit gyűlölni vélt, az tanít. A pacsuli azt tanítja, hogy a szaglás nem semleges. Hogy amit érzünk, azt átszűri, amiben hiszünk, amire emlékezünk, amit mondtak nekünk. Hogy az undor és a vágy közötti távolság a szaglásban gyakran nem más, mint környezet és koncentráció.
A hippik a head shopokban nem tévedtek a pacsulival kapcsolatban. Valami igazat ismertek fel: ennek a sötét, összetett, élő illatnak olyan ereje van, amilyen a tisztább, udvariasabb alapanyagokból hiányzik. Túl sokat viseltek belőle, rossz okból viselték, és olyan kulturális pillanatban, amely könnyűvé tette az elutasítását. Az ösztönük azonban helyes volt. A pacsuli félelmetes erejű. Mindig is az volt. A világ többi része lassan utoléri azt, amit a parfümőrök mindvégig tudtak: nem lehet nagyszerű parfümöt építeni anélkül az alapanyag nélkül, amelyről senki sem akarja bevallani, hogy ott van, pedig ott dolgozik a sötétben, az alapban, mindent összetart, és olyan munkát végez, amelyet semmi más nem tud elvégezni.
Lásd még: pacsuli a PREMIEREPEAU szószedetében.
Ez az alapanyag a PREMIEREPEAU-nál: Albâtre Sépia. Hét extrait de parfum 20%-os koncentrációban, egyetlen kollekció. A Discovery Set mind a hetet 2 ml-es kiszerelésben tartalmazza.
