Feketeribizli

A feketeribizli legillatosabb része meglepő módon a rügy. A növényt eredetileg a terméséért termesztették, amelyből gyümölcslét vagy crème de cassis likőrt készítettek. A feketeribizli a franciaországi Burgundia hagyományos növénye.

A Ribes nigrum a köszmétefélék (Grossulariaceae) családjába tartozik. Közepes termetű cserje, 1,5 méter magasra és 1,5 méter szélesre nő. A növény minden része erősen illatos.

Élőhely és termés

A feketeribizli Közép- és Észak-Európa, valamint Észak-Ázsia mérsékelt övi tájain őshonos, ahol a nedves, termékeny talajt kedveli. Télálló, de a tavaszi virágzáskor beköszöntő hideg csökkentheti a termés mennyiségét. Nyáron kis, fényes, fekete bogyók fürtjei fejlődnek a hajtások mentén. A nyers gyümölcs különösen gazdag C-vitaminban és polifenolokban. Lekvárt, befőttet és szörpöt készítenek belőle, és a gyümölcslépiac számára kereskedelmi céllal is termesztik. Szeszes italok is készülnek belőle. A levelekből sárga, a gyümölcsből gazdag antocianintartalma miatt kék vagy ibolya színezék nyerhető. A világ feketeribizli-termésének 99,1%-át Európa adja, az európai termés kétharmadát pedig a szörpipar dolgozza fel.

Termőhely és betakarítás

Az Észak-Európában őshonos feketeribizli nem tűri jól a hőséget, a mérsékelt és hideg hőmérsékletet kedveli. A parfümkészítéshez termesztett feketeribizli 80-90%-a Burgundiából származik. A betakarítás november végén, az év első hidegeivel kezdődik, és egész télen át, februárig tart. A növényt csak szárazon lehet szedni, ezért délután takarítják be, hogy elkerüljék a reggeli harmatot. Ezután levágják a növényeket, és leválasztják a rügyeket az ágakról.

Kémia

A vizsgált rügyek aromakivonataiban főként alifás terpének (39-46%) és oxigéntartalmú terpének (35-38%) voltak. Hat litvániai termesztésű feketeribizli-fajtát fő illóolaj-összetevőik alapján három kemotípusba soroltak: szabinén, δ-3-karén és terpinolén. Az aromakivonatok további, mennyiségileg jelentős vegyületei a β-kariofillén, a β-fellandrén, a cisz-β-ocimén, a γ-terpinén, a terpinén-4-ol és a limonén. A feketeribizli-rügyben ebben a vizsgálatban először kimutatott vegyületek közé tartozik a 4-fenil-1,3-tiazol, a germakrén-D-4-ol és az aromadendrén-oxid. A jellegzetes macskás jegyet egy kéntartalmú nyomösszetevő, a 4-metoxi-2-metil-2-buténtiol okozza.

A rügy illóolaja

A feketeribizli ki nem nyílt rügyeit illóolajukért lepárolják a parfümkészítés számára. Az olajat a virágrügyek vízgőz-desztillációjával nyerik, körülbelül 0,75%-os hozammal. A lepárolt olaj illatát terpénesnek, szerecsendiósnak, nerolisnak, bazsalikomosnak és majoránnásnak írják le. A Ribes nigrum rügyeit illékony vegyületeik vízhajtó és fertőtlenítő hatása miatt a gyógyászatban is használják. Három fajta rügyéből nyert illóolajok laboratóriumi vizsgálatokban széles antibakteriális spektrumot mutattak, és hatottak az Acinetobacter baumanii, az Escherichia coli, a Pseudomonas aeruginosa és a Staphylococcus aureus ellen.

Történet

Európai termesztése feltehetően a 17. század utolsó évtizedeiben kezdődött. A feketeribizli-termesztés csak a 20. század elején lendült fel, a gyümölcs magas C-vitamin-tartalmának és a vitamindús termékek iránti nagy piaci keresletnek köszönhetően. Észak-Amerikába 1629-től angol telepesek vitték be, a Massachusetts-öböli gyarmatra.