A fügenövény
A Ficus carica fa vagy cserje, az eperfafélék (Moraceae) családjába tartozó virágos növény. Őshazája a Földközi-tenger vidéke, továbbá Nyugat- és Dél-Ázsia. Ősidők óta termesztik. Illatos levelei mintegy 20 cm hosszúak és 14 cm szélesek, érdesek és mélyen karéjosak. Könnycsepp alakú termésének édes, puha, vöröses húsában sok apró mag van. A termés üreges, húsos képletként, úgynevezett szikóniumként fejlődik, amelynek belsejét sok egyivarú virág béleli. A fának tejszerű nedve van, amelyet a tejcsősejtek termelnek.
A név
Az angol fig szót a 13. században jegyezték fel először. Az ófrancia figue szóból ered, amely az okcitán figa szóból származik.
Termesztés és termelés
Az ehető füge valószínűleg az első növény, amelyet az ember termesztésbe vont. A Jordán völgyében, a kora neolitikus Gilgal I faluban kilenc szubfosszilis fügét találtak, amelyek steril, partenokarp típushoz tartoznak, és nagyjából Kr. e. 9400 és 9200 közé keltezhetők. 2024-ben a nyers füge világtermelése 1,34 millió tonna volt, az élen Törökország állt, a teljes mennyiség 28%-ával. Törökország, Egyiptom, Algéria és Marokkó együtt a világtermelés 61%-át adja. A nyers füge nagyjából 80% vizet és 20% szénhidrátot tartalmaz. Az érett friss füge szállítás közben könnyen megsérül, és nem tárolható sokáig, ezért a kereskedelmi termelés nagy részét szárítva és feldolgozva értékesítik.
Beporzás
Az érett füge nincs tele elpusztult darazsakkal, a termés ropogós szemcséi csupán magok. A füge ficain nevű enzimet termel, amely megemészti az elpusztult darazsakat. Több kereskedelmi és dísznövényfajta partenokarp, vagyis beporzás nélkül is steril termést hoz.
Fügelevél-abszolú
A Ficus carica leveleiről leírták, hogy kumarinokat vagy furokumarinokat tartalmaznak, köztük pszoralént és bergaptént. A fügelevél illóolajában több mint 10% pszoralén van, ez a legnagyobb koncentráció a fügelevélből izolált szerves vegyületek közül. A furokumarinok fitofotodermatitiszt okoznak az embernél, és a közönséges füge kettőt is jelentős mennyiségben tartalmaz belőlük: a pszoralént és a bergaptént. Ha a bőr a Ficus carica tejnedvével érintkezik, majd ultraibolya fény éri, fitofotodermatitisz, vagyis akár súlyos bőrgyulladás alakulhat ki.
Stemone és gamma-oktalakton
A Stemone az 5-metil-3-heptanon oximja, összegképlete C₈H₁₇NO. Nagy illékonyságú fejjegy-alapanyag. Alkoholos oldatokban és a legtöbb kozmetikai alapban stabil. A gamma-oktalakton (C₈H₁₄O₂) lakton, preferált IUPAC-neve 5-butiloxolán-2-on. A városi aeroszolokban és egyes likőrökben is előfordul.
A termés illékony vegyületei
A vizsgált fügefajták gőztér-elemzésével (headspace) 68 illékony vegyületet azonosítottak, köztük 20 aldehidet és 4 terpénvegyületet. A benzaldehid a teljes csúcsterület átlagosan 7,13%-át adta, így ebből az aldehidből volt a legtöbb. A fő lineáris aldehidek az (E)-2-hexenal, a nonanal és a hexanal voltak, amelyekre zöld, leveles jegyek jellemzők. A monoterpének közül az α-pinén, a limonén és a linalool a teljes csúcsterület mintegy 1%-át adja. A monoterpének a fügében leggyakrabban azonosított illatvegyület-csoportok közé tartoznak.
A termés kémiája
A füge polifenolokat tartalmaz, például galluszsavat, klorogénsavat, sziringsavat, (+)-katechint, (-)-epikatechint és rutint. A termés színe fajtánként az antociánok koncentrációjától függően változik, ezek közül különösen sok a cianidin-3-O-rutinozid. A friss füge aromáját főként az etil-acetátnak, a hexanalnak, a β-kariofillénnek, a limonénnek, az (E)-2-hexenalnak és az oktanalnak tulajdonítják. Az egyik fajtában az (E)-2-metilbut-2-enal erős zöld gyümölcsjegyeket ad, az etil-2-metilbutanoát és az etil-hexanoát pedig a gyümölcsös aromához járul hozzá.
Szárított füge
A vizsgált tényezők közül a szárítás volt a legnagyobb hatással a füge illékony vegyületeire.
