A Boswellia-fák a tömjénfafélék (Burseraceae) családjába tartoznak, a B. sacra olajos mézgagyantáját pedig tömjénnek vagy olibanumnak nevezik. Több Boswellia-faj ad tömjént, köztük a B. sacra, a B. frereana, a B. serrata és a B. papyrifera. A B. carteri taxont sokáig önálló fajnak tartották, de az 1980-as években megállapították, hogy a B. sacra szinonimája. A B. sacra őshazája Omán, Jemen, Szomália és Etiópia. A B. frereana Észak-Szomáliában őshonos. Ma a világ tömjéntermelésének 90 százaléka Afrika szarváról származik.
A fák nagyjából nyolc és 10 éves koruk között kezdenek gyantát termelni. A gyantát úgy nyerik, hogy kis, sekély bemetszést ejtenek a fa törzsén vagy ágain, vagy eltávolítják a kéreg egy részét. A Boswellia papyrifera minden csapolásakor fehér emulzió szivárog ki, amely a levegőn gömb, körte vagy bunkó alakú könnyekké szárad és keményedik. A csapolást évente két-három alkalommal végzik, és az utolsó csapolások adják a legjobb könnyeket, mert több aromás terpént, szeszkviterpént és diterpént tartalmaznak. Általában minél átlátszatlanabb a gyanta, annál jobb a minősége. Az ománi Boswellia sacra gyantát Houjri, Najdi és Sahli vagy Shaebi néven árusítják, ezek a nevek Zufár azon helyeire utalnak, ahol a gyantát gyűjtik. A Houjri, az első osztályú gyanta a legvilágosabb színű, nagyobb darabokból áll, és ez a legdrágább.
A tömjén 30-36%-ban a gumiarábikumhoz hasonló mézgát tartalmaz. A Boswellia sacra tömjénje 3-acetil-béta-boszwelliasavat és alfa-boszwelliasavat tartalmaz. A tömjénben bőségesen van incenzol és acetát-észtere, az incenzol-acetát. Az incenzol C20-as diterpén-alkohol. Az incenzol-acetát makrociklusos diterpenoid, és a Boswellia-fajok biomarkerének tekintik. Az illóolaj kémiai összetételét főként monoterpének és szeszkviterpének adják, például az α-pinén, a limonén és a β-pinén. A vízgőz-desztillációval nyert tömjénolajok nem tartalmazzák a kevéssé illékony boszwelliasavakat, az oldószeres kivonatokban azonban jelen lehetnek. A Boswellia sacra három ománi fajtájának olajaiban mindhárom osztálynál az α-pinén értéke volt a legmagasabb. A Najdi fajta 1. osztályú olajában az α-pinén 79,59%-ot tett ki. Ugyanaz a növényfaj eltérő környezetben eltérő mennyiségben adja illóolajának hatóanyagait.
A Punt földjéről származó tömjénre utaló említéseket az i. e. harmadik évezredre datálták. Az i. e. 1500 körül keletkezett Ebers-papirusz a legkorábbi bizonyítékok közé tartozik arra, hogy a tömjént szándékosan, lehetséges gyógymódként alkalmazták. A tömjén első írásos említését egy i. e. 15. századi egyiptomi síron találták. A tömjén i. e. 1000-re már hatással volt az ókori világra, köztük Babilonra, Egyiptomra, Rómára, Görögországra és Kínára. A rómaiak a tömjént tartották a füstölőszerek közül a legkiválóbbnak, és magas ára a hatalmas keresletet tükrözte. Az i. sz. 2. században Dél-Arábia évente több mint 3000 tonna füstölőszert szállított Görögországba, Rómába és a Földközi-tenger vidékére. A Kivonulás könyve (30:34-38) előírja, hogy a tömjént három illatos fűszer egyenlő mennyiségével elkeverve megőröljék, és a pusztai szent sátor oltárán elégessék. Az Újszövetség a tömjént az arany és a mirha mellett annak a három ajándéknak az egyikeként említi, amelyet a napkeleti bölcsek a gyermek Jézusnak vittek. A tömjént a kereszténység kezdetén vezették be az egyházi szertartásokba. Jellegzetes ízét a rágógumigyártók is értékelik, 1987-ben pedig mintegy 500 tonnát hoztak be belőle rágásra az észak-afrikai országokba.
Újabb vizsgálatok szerint a tömjénfák állománya csökken, részben a túlzott kitermelés miatt. Az erősen csapolt fák magjai csak 16%-ban csíráznak, a nem csapolt fák magjai pedig több mint 80%-ban. A tüzek, a legeltetés és a cincérek kártétele szintén csökkentette a fák számát. Korlátozott klinikai vizsgálatok csak gyengén támasztják alá a tömjéngyanta alkalmazását egyes betegségekben, a kutatások következetlenek és gyenge színvonalúak, így nem adnak egyértelmű választ.
·
Kapcsolódó: Elemiolaj · Tömjén · Tömjénolaj · Tömjénrezinoid · Zöld sacra tömjén
