A szelídgesztenye (Castanea sativa), más néven spanyol vagy európai gesztenye, a zárvatermő bükkfafélék (Fagaceae) családjába tartozó fafaj. Keményítőtartalmú magja, a gesztenye, ehető, és már az ókor óta használják a konyhában. Őshazája Dél-Európa és Anatólia, Nyugat- és Közép-Európában széles körben termesztik. A gesztenyék a bükkfafélék (Fagaceae) családjába tartozó Castanea nemzetség lombhullató fái és cserjéi. A név az ehető termésüket is jelöli.
Mind a hét extrait de parfum kipróbálható a Discovery Setben.
A fa akár 35 m magasra is megnő, törzse 4 m-nél is szélesebb lehet, hosszú levelei fogazottak. A hosszú barkákon hím és női virágok egyaránt nőnek, ősszel a női virágokból tüskés kupacsba zárt, barnás termések fejlődnek. A szelídgesztenye 500 és 600 év közötti kort ér meg, termesztésben pedig akár 1000 évnél is idősebb lehet. A Castanea nemzetségnév a növény régi latin neve, a sativa fajnév pedig azt jelenti, hogy az ember termeszti.
A gesztenye kevés fehérjét és zsírt tartalmaz, kalóriáinak zöme szénhidrátokból származik. Cukortartalma fajtától függően a szárazanyag 14 és 20%-a között van. Az édes ízért főként a fruktóz felel. Víztartalma magas, 41 és 59% között van.
A főtt gesztenye aromás jellegét a szacharidok, fehérjék és lipidek lebomlása, a szacharidok karamellizációja és a Maillard-reakció adja. A Maillard-reakció az aminosavak és a redukáló cukrok közötti kémiai reakció, amely melanoidinokat hoz létre: ezek a vegyületek adják a megpirult ételek jellegzetes ízét. Jellemzően nagyjából 140 és 165 °C között gyorsan megy végbe.
A faj nagy genetikai sokféleségét és fajtáit többféle célra hasznosítják: lisztnek, főzésre, sütésre, szárításra és édességekhez. A főtt gesztenyével szárnyast lehet tölteni, zöldségként is tálalható, és diós vegetáriánus sült is készül belőle. Édességekben, pudingokban, desszertekben és süteményekben is használják. Készül belőle liszt és kenyér, gabona- és kávépótlóként is szolgál, levesek sűrítésére is alkalmas. Kapható vaníliával kevert, édesített krémként (crème de marrons), gesztenyepüréként és kandírozott gesztenyeként (marrons glacés). A marron glacé cukorszirupban kandírozott, majd glazúrozott gesztenye.
A franciák a châtaigne és a marron szót használják a gesztenyére, de a marron többnyire jobb minőségű, nagyobb, könnyebben hámozható termést jelöl. 1882-ben Privas városában (Ardèche) Clément Faugier egy helyi cukrásszal megalapította az első gyárat, amely ipari méretekben tudott marron glacét gyártani. Három évvel később Faugier bemutatta a crème de marrons de l'Ardèche nevű, vaníliával ízesített, édesített gesztenyepürét, amely a gyártás közben eltört marron glacéból készült.
A marron minőségű gesztenye héjhártyája csak lazán tapad, ezért könnyen eltávolítható, és a mag nem oszlik két sziklevélre. A marron glacénak szánt, ilyen minőségű gesztenye három-négyszer drágább is lehet a châtaigne-nél, mert kisebb a hozama. Olaszországban a marrone szó a Castanea sativa egy meghatározott, kiváló minőségű fajtáját jelöli.
A szelídgesztenye csak távoli rokona a vadgesztenyének (Aesculus hippocastanum), amelynek hasonlónak tűnő, de ehetetlen magjait angolul conkersnek hívják. A vadgesztenye a szappanfafélék (Sapindaceae) családjába tartozó zárvatermő növényfaj. A brazildió, amelyet néha brazil gesztenyének is neveznek, szintén nem rokona a gesztenyefáknak.
·
Lásd még: Acetofenon · Mandula · Benzaldehid · Fekete dió · Brazildió · Breadnut · Kukuidió · Kesudió
